Egy tételes vallásban hinni: ostobaság és szűklátókörűség

Egy ősi, indiai eredetű elbeszélés szerint[1] egy uraság egyszer egy elefántot tapogattatott meg vak emberekkel. Miután megtapintották, megkérdezte tőlük, hogy milyen az elefánt. Sorban egymás után azt mondták, hogy olyan, mint egy edény (a feje), olyan, mint egy puha kosár (a füle), olyan, mint egy ekevas (az agyara), mint az eke (a törzse), mint egy magtár (a hasa), mint egy oszlop (a lába), mint egy mozsár (a háta), mint  az őrlőpálca (a farka), mint egy kefe (a farok szőrös vége). A vakok vitatkozni kezdtek, végül összeverekedtek. Buddha azt tanítja, hogy ilyenek a vallások. Valami töredékeset felfognak, kitapogatnak az istenségből, az élet titkából, amely teljes mivoltában felfoghatatlan. Addig nincs is baj, amíg ezt a töredékes tudást állítják. Akkor van baj, ha a tanaikat abszolutizálják, és egymásnak esnek.

Mások azt mondják, hogy a vallások olyanok, mint egyetlen hegyre felvezető sokféle út. Nyilvánvalóan egyetlen istenség létezik, nevezhetik őt akár Allahnak vagy Deus-nak, God-nak vagy Sivának. Minden vallás út a hegycsúcs felé. Lehet, hogy az egyik kicsit egyenesebb, a másik kicsit kanyargósabb, de lényegében egyenértékűek.

Mások azt gondolják, hogy egyes vallások kizárólagosság-igénye arrogáns, intoleráns, és ez az emberi történelem egyik legfőbb problémája. El kellene tüntetni minden olyan vallást, amely a kizárólagosság igényével lép fel. Legalább azt kell megtiltani, hogy ilyesfajta nézetek a közélet porondján szót kapjanak.

Ismét mások szerint minden vallás kultúrfüggő. Ostobaság bármelyikre is azt mondani, hogy ez a teljes igazság.[2]

[1] Itt a Buddha által használt változatban hozzuk az ősi elbeszélést, vö. Udana 6,4-6.

[2] Vö. Keller, T., The Reason for God (London 2009) 9-11.

1. Mi a vallás?

A_hit_kapuja_nyomdai_javitott_2017.inddMi keresztények úgy gondoljuk, hogy a vallás lényege nem az, hogy az ember keresi, megpróbálja kitapogatni az Istent. Nem az a vallás lényege, ahogy az ember megpróbál felemelkedni Hozzá, felmászni a hegyre.

Az igazi vallás, és az emberiség történetének a lényege nem az, hogy mi kerestük az Istent, hanem hogy Ő keresett minket. Nem az az igazi vallás lényege, hogy mi próbálunk felkapaszkodni Hozzá, hanem hogy Ő jött le hozzánk.

2. Istennek le kellett jönnie a mi lét szintünkre

A világ létezői különböző lét-szinteken léteznek: az élettelenek, a növények, az állatok, az ember, az Isten.[1] Az egyik szintről nem lehet a következőre felugrani. Egy kő nem fog magától kicsírázni, egy növény nem fog magától látni vagy hallani. Egy állat nem fogja tudni érzékelni, ami az emberben emberi. Ha én József Attila verseit olvasom, és egy kisegér odajön a lábamhoz, soha nem fogja tudni felfogni, hogy itt mi is történik. Nincs rá érzékszerve.

Éppen így az ember se tudja a maga valóságában érzékelni, megtapasztalni az Istent. Annak ellenére, hogy jelen van mindenütt (ott is, kedves olvasó, ahol most ennek a könyvnek a lapjait olvasod), jelen van sokkal valóságosabban, mint bármely más dolog, mégsem tudjuk Őt a maga valóságában megtapasztalni. Egy más lét-szinten van.

Ha Isten azt akarja, hogy Őt megtapasztalhassuk, megérthessük, befogadhassuk, vele egyesülhessünk, akkor le kell jönnie a mi szintünkre. A térben és az időben jelet kell, hogy adjon önmagáról.

3. Isten személy

Sokan úgy vélik, hogy az istenség valamifajta energia. Végtelen erő, személytelen bölcsesség. Sokan magát az anyagot ruházzák fel ezekkel a titokzatos tulajdonságokkal.

A kereszténység (és sok más vallás) meggyőződése az, hogy Isten személy. Miért gondoljuk ezt? A világban, amely a Teremtőből sarjadt ki, léteznek személyek. Létezik az ember, akinek szabad akarata, öntudata van, aki képes szeretni, tervezni, álmodni és alkotni. Nem ésszerű azt gondolni, hogy az alkotás tökéletesebb az Alkotónál, hiszen belőle lett a mindenség, és belőle sarjadt ki az ember léte is. Ha létezik a mindenségben az emberi személy, akkor nagyonis ésszerű feltételezni azt, hogy a mindenség ősforrásában, az Istenségben is megvan ez a tökéletesség. Természetesen egészen más módon, mint mibennünk, de Istenben is megvan az öntudat, a szabadság, a szeretet képessége.

Isten személy. Ha pedig ez így van, akkor nagyon is logikus feltételeznünk, hogy az Ő számára a galaxisok és csillagmilliárdok között a legérdekesebb, legfontosabb, legértékesebb létező az apró porszemnyi ember, aki legalább egy kicsit képes Őt érzékelni, befogadni. Akkor nagyonis ésszerű feltételezni azt, hogy Isten megpróbál közeledni az emberhez, megnyilvánulni ebben a térben és időben létező világban, hogy felfoghassuk, befogadhassuk Őt.

Ha pedig ez így van, akkor az ember számára az egyik legfontosabb feladat kutatni és keresni azt, hogy vajon a múltban történt-e ilyesmi. Vannak-e jelei, nyomai annak, hogy Isten belépett a világba, jelet adott önmagáról. Hagyott-e Isten nyomokat a történelemben?

4. A hihetőség jelei

Mi keresztények úgy gondoljuk, hogy ez valóban megtörtént. Isten hagyott nyomokat az emberiség történelmében, belépett a világba, kapcsolatba akar lépni velünk. Megszólított embereket (pl. Ábrahámot), megihlette a prófétákat, és végül az idők teljességében egy emberi életen keresztül (Krisztuson keresztül) mutatta meg és ajándékozta önmagát a világnak. Ennek a történetnek vannak olyan tényei, melyek jelzik, hogy itt maga Isten cselekedett.

Úgy gondoljuk, hogy ezek a nyomok felismerhetők minden jószándékú ember számára. A jelek, a tények, amik igazolják Isten működését a történelemben a teológia nyelvén a hihetőség jelei. Nézzük végig a legfontosabbakat!

Az első a Biblia istenképe: az egyetlen, láthatatlan, személyes, teremtő Isten képe. Az ókori Kelet népei az isteneket a világ részeiként gondolták el. Poszeidón a tenger, Zeusz a fény, Uranosz az ég, Gaia a Föld megtestesítője volt. A világ keletkezését (kozmogónia) az istenek keletkezésével (teogónia) elválaszthatatlanul összekapcsolva beszélték el. A Biblia embere ezzel szemben ráébred arra, hogy Isten más, mint a világ. Ő nem a világ része. Szuverén döntésével, szabadon hozta létre a világot. A Biblia legelső mondata – „Kezdetben teremtette Isten az eget és a Földet” (Ter 1,1) – teljesen egyedülálló az ókori Kelet irodalmában. Ez a ragyogóan tiszta istenkép nem az ókori Egyiptom vagy Mezopotámia, nem India vagy Kína magas kultúráiban születik meg, hanem a próféták népének szívében, a Biblia lapjain.

Egy másik ilyen jel a Bibliában megjelenő tiszta erkölcsi tudat. Ahogyan ezt már említettem (I/3), az abszolút erkölcsi parancsok (Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj!) a személyes, szabadító Istennel való találkozásból születtek. Ilyen mélységben és tisztaságban ismeretlenek az ókor más kultúráiban.

A Biblia isteni eredetét jelzik a benne található próféciák, jövendölések is. A Biblia prófétái beszélnek a Messiásról, aki majd üdvösséget hoz a népének és a világnak. Hadd idézzek csak egyetlen jövendölést, amely kb. 550 évvel Krisztus születése előtt íródott:

 

„Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. A gonoszok közt adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában. Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért.” (Iz 53,3-12)

Döbbenetes olvasni ezeket a sorokat! Mintha Jézus keresztje alatt állna a próféta. Voltak olyan emberek, akiket ez az egy jövendölés elvezetett a keresztény hithez.[2]

A Biblia isteni eredetét mutatja Jézus tökéletes tanítása a szeretetről, Jézus csodái, az ő keresztje és feltámadása, az új istenkép (a Szentháromság hite), amely Krisztus húsvétja nyomán születik. Ezekről részletesebben szólunk majd a Jézusról szóló fejezetben.

A legfontosabb jel pedig az, amit nemigen lehet racionálisan megfogalmazni, hogy a Bibliát olvasva az élő Isten erejét, tüzét érzi az ember. Amikor Krisztussal találkozunk, amikor hozzá szólunk, akkor nem egy halottal találkozunk, nem egy nagy ember emlékét ápoljuk, hanem az élő, feltámadt Krisztus szól hozzánk, megérint, átformál.

5. Intoleráns dolog egyetlen vallást a végső igazság hordozójának tartani?

Sokak szerint egy vallásnak (ill. életfelfogásnak) a többi fölé való helyezése a legfőbb oka a történelemben újra és újra megjelenő intoleranciának, arroganciának, imperializmusnak.

Természetesen a vallás nevében emberek igen sok gaztettet elkövettek a történelem során. Ezekről is szólunk majd részletesebben a 11. fejezetben. Érdekes módon azonban az intolerancia és az erőszak legszörnyűbb tetteit pontosan vallás-ellenes erők hajtották végre. A kereszténység születésekor meglévő görög-római kultúra látszólagosan nagyon toleráns volt, az új népek istenségeit könnyedén beállította a meglévő istenek patheonjába, a gyakorlatban mégis borzalmas brutalitással taposott el népeket, és irtotta a keresztényeket is. A kereszténység ideológiailag az egyetemes, teljes igazság igényével lépett fel, ezt mégis nagy toleranciával, szelídséggel, nyitottsággal tette. A francia forradalom idején a szabadság, egyenlőség és testvériség nevében egy év alatt több embert küldtek a guillotin alá, mint az inkvizíció többszáz éves működése alatt összesen. A XX. század látszólagosan humanista diktatúrái (a nácizmus és a kommunizmus) az emberi történelem eddigi legvéresebb rémuralmait hozták létre. Lehet, hogy mégsem a vallás az intolerancia legfőbb melegágya a világban?

Ha valaki abban hisz, hogy a világ és az élet véletlenül keletkezett, a halál után nem következik semmi, örök erkölcsi törvények nincsenek – ez is egy hit ugyanis – és közben azt állítja, hogy minden ideológia és vallás káros, kivéve az övé, az nem egy meglehetősen intoleráns álláspont? Ha valaki azt mondja, hogy a közéletből ki kell irtani minden vallási hivatkozást – kivéve megint csak az ő világnézetét –, az nem arrogáns hozzáállás? Ha valaki azt mondja, hogy a vallások kultúrfüggő dolgok, így nem szabad igazságértéket tulajdonítani nekik, az nem egy nagyon is kultúrfüggő állítást tesz, nem a maga nyugati, szkeptikus, nihilista ideológiáját abszolutizálja?

Mások azt mondják, hogy a vallás lényege szerint kirekesztő. Kirekeszti a nem hívőket, a másképp gondolkodókat. Valójában a teljes laicizmus és szekularizmus az, ami kirekesztő: kirekeszti a Földünk lakosságának nagy részét, a vallásosan gondolkodó embereket a közösségi térből. A lényeg nem a meggyőződések tiltásában vagy elnémításában kellene hogy álljon, hanem abban, hogy megtanuljuk becsülni, tiszteletben tartani, élni hagyni a másképp gondolkodó közösségeket is.[3]
Sziklamecset
A kereszténység nem valamifajta kultúrákat és egyéniségeket elpusztító kényszerzubbonyként működik. Az afrikai kereszténység afrikai arcú: táncokkal, régi törzsi szokásokkal, egy afrikai stílusú teológiával. Az afrikai nyelvek megmentője, leírója nagyon sok esetben a keresztény hittérítő volt. Az, ami kultúrákat megsemmisít és magába fal, az sokkal inkább a modern nyugati gazdasági imperializmus a mindenütt egyforma Mc Donald’s éttermeivel, az egyforma filmekkel, a vallásokat és kultúrákat fojtogató nyugati szkeptikus világfelfogással.

6. Miért Krisztus nem pedig Buddha, vagy Mohamed?

A buddhizmussal kapcsolatban föntebb megfogalmaztuk a legfőbb fenntartásainkat (IV/9).

Az iszlámmal kapcsolatban három olyan pontot említhetünk, amelyek jelzik a nagyon is emberi voltát.

  1. Allah a leghatalmasabb

Mohamed vallásának az egyik sarokköve Isten korlátlan hatalma. A müezzin ezzel a kiáltással hívja imádságra a hívőket: Allah akbar! (Allah a leghatalmasabb!) Az embernek nincs más feladata, minthogy meghajtsa a derekát Isten előtt. Maga az ’iszlam’ szó is ezt jelenti: alávetni. Az egész világot alá kell vetni a hatalmas Istennek. Szép szóval vagy erőszakkal az egész emberiségnek hódolnia kell előtte.

Általában nincs helye az iszlámban az isteni kinyilatkoztatással kapcsolatban az emberi értelemnek és szabadságnak.[4] A Korán szavai mennyei táblákról való, lediktált szavak. Betű szerint Isten igéjének tartják. Nincs helye az értelmezésnek, az emberi gondolkodásnak. Nem kell egyeztetni a rációval. Isten akaratát vakon el kell fogadni. Nincs szükség a szabad akarat döntésére.

XVI. Benedek pápa a Regensburg-i beszédében pontosan erre hívta fel a figyelmet. Az igazi vallás nem lehet ellentétes és ellenséges az értelemmel. Az értelem ugyanazt a valóságot ismeri meg és tárja fel, amelyről a vallás is hírt ad egy mélyebb szinten. A kettő között soha nem lehet ellentmondás. Az értelem nélküli vallás könnyen fanatikussá, babonássá, erőszakossá válik. A vallás tágassága nélküli értelem pedig nem fogja azt tudni, hogy miért embert gyógyítson, miért nem embert klónozzon, hogy atomerőművet készítsen, vagy atombombát. Értelem és hit egymásra vannak utalva.[5]

Az iszlám hagyomány több helyen megbecsüléssel szól Jézusról. Azonban újra és újra szemére veti azt, hogy Jézus gyenge volt, benne az Isten ügye elbukott a Földön. A Korán egyes helyei egyenesen tagadják Jézus keresztrefeszítését, annyira nem illik bele az iszlám világképébe.[6] Egy híres iszlám költemény így kiált fel: „Jézus, te megengedted a bűn győzelmét!”[7] Az iszlám hagyománya szerint az utolsó napon Allah veszi a keresztet, és összetöri.[8] Egy olyan Istennek, aki végtelen hatalom, és aki vak engedelmességet követel, ilyennek Jézus tényleg nem volt jó prófétája. De Ő nem egy ilyen Istentől jött. Nem olyantól, aki vak engedelmességet követel, hanem, aki a szeretetünk válaszát kéri.

Az első nehézség tehát, amit az iszlámmal kapcsolatban megjegyzünk, a tökéletlen istenkép, és ebből fakadóan az emberi szabadság és értelem nem kellő értékelése.

  1. Az erőszak jelenléte

A második nagyon szembeötlő nehézség az erőszak kezdettől fogva, a Korán verseiben is megfogalmazott jelenléte, parancsa, valósága az iszlám vallásban. Mohamed sok háborút vívott, sok ellenszegülőt kivégeztetett. A Korán újra és újra felszólít a hitetlenek elleni harcra: „Allah és küldötte minden kötelezettségtől mentesek a pogányokkal szemben… Ha tehát a szent hónapok letelnek, öljétek meg őket, ahol csak föllelitek őket!… Harcoljatok azok ellen – azok között, akiknek az Írás adatott -, akik nem hisznek Allahban és a Végső Napban, és nem tekintik tilalmasnak azt, amit Allah és az ő küldötte megtiltott, és nem vallják az igazság vallását. Harcoljatok ellenük!” (9,3-6. 29) „Öljétek meg őket, ahol csak rájuk leltek, és űzzétek ki őket onnan, ahonnan kiűztek benneteket. A megkísértés rosszabb, mint az ölés… Harcoljatok ellenük, amíg nem lesz többé megkísértés, s míg a hitvallás csupán Allahé lesz!” (2,190-193) „Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, vágjátok el a nyakukat!” (47,4) „Ne lankadjatok, és ne szólítsatok a békére, hiszen ti fogtok felülkerekedni!” (47,35; vö. 8,39; 22,78; 66,9) Az iszlám története kezdettől fogva összefonódott hódító háborúkkal.[9]

Sok muszlim gondolkodó, különösen a misztikus irányzatok a Koránnak ezeket a felszólításait a magunkkal szembeni harcra, a bennünk levő rossz legyőzésére, a helyes gondolkodásra és cselekvésre vonatkoztatják (idzstihad). A Korán felszólításai őszerintük a szó, a gondolat és az akarat szintjén megvívandó belső küzdelemről szólnak.

Az iszlámnak a harcra felszólító vonása sajnos összefügg az előző ponttal, és emiatt nem könnyen orvosolható. Ennek ellenére azt várjuk és kérjük az iszlám vallás tanítóitól és híveitől, hogy mindenfajta ember elleni erőszakot utasítsanak el, és tiszteljék a vallásszabadságot, a lelkiismereti szabadságot.

  1. Aisha

Mohamednek tizenegy felesége volt, az iszlám hagyomány szerint erre külön engedélyt kapott Allahtól (Korán 33,50). A legutolsó, Aisha hét éves volt, amikor Mohamed feleségül vette.[10] Ilyen közvetítőcsatornán keresztül érkezhet tiszta isteni üzenet?

7. Az iszlám kincsei

Az iszlám vallásnak számtalan hiteles kincse, értéke van. Istent végtelenül hatalmasnak, de ugyanakkor könyörületesnek és irgalmasnak (Rahman) vallja.[11] Az iszlám hívő Ibrahim (Ábrahám) példájára aláveti magát Isten kifürkészhetetlen akaratának.[12] Az iszlám alapmeggyőződései között találjuk azt a hitet, hogy Isten tiszta, és csak a tiszta cselekedeteket fogadja el. Amit valaki szeretne önmagának, azt tegye meg a felebarátjának is. Ne ártson se magának, se másnak.[13] Minden olyan iszlám hívő, aki képes rá, az köteles alamizsnával segíteni a szegényt (zakat).[14] Az iszlám tiltja az esküdözést, a mértékek meghamisítását, a lopást, a szemérmetlenséget, a paráznaságot, előírja a szülők tiszteletét és a megbocsátást.[15]

Az iszlám misztikának olyan csodálatos alakjai vannak, mint al-Hallaj vagy Maulana Jalaluddin Rumi, akik az Isten iránti szeretet, a vele való egység hasonló magaslataira jutottak, mint Eckhardt mester vagy Keresztes Szent János.[16]

8. A más vallásokban jelen levő isteni kegyelem

A keresztény ember meg van győződve a bibliai kinyilatkoztatás hitelességéről, mert látja azokat a jeleket, amelyek mutatják, hogy itt nem emberi műről van szó (vö. V/4). A többi vallás esetében nincsenek meg ezek a jelek, illetve vannak olyan vonásaik, amelyek ellentétesek az értelem és az erkölcsi jó alapelveivel.

Ugyanakkor a kereszténység vallja, hogy más vallásokban is rengeteg érték van, más vallásokban is működik Isten kegyelme. Sok esetben egy buddhista, egy iszlám hívő vagy egy hindu sokkal szentebb, jobb életet él, mint egy keresztény.

A hindu világlátás egyik legfőbb alaptörvénye az igazságosság (dharma). A dharma magában foglalja az élet tiszteletét, a világ rendjének és harmóniájának tiszteletét. Ugyanígy gyönyörű nagyon sok buddhista életében a természet és minden lény iránti szeretet, a szelíd derű. Példaértékű sok buddhista szerzetes meditációban, tisztaságban, egyszerűségben végigélt élete. Hasonlóképpen döbbenetes és irigylésre méltó sok iszlám hívő hatalmas, életerős hite.

Minden jóakaratú ember, aki a jó megtételére és a rossz elkerülésére felszólító lelkiismerete szavát követve él – legyen akármilyen vallású, sőt akár istenkereső, kételkedő ember – rátalálhat Isten szeretetének titkára, és ezáltal eljuthat az örök üdvösségre (vö. II. Vatikáni zsinat, Lumen gentium 16; Gaudium et spes 22).

9. Mindegy miben hiszünk?

Sokan azt mondják, hogy a fontos az, hogy higgyünk valamiben. Hogy pontosan miben, az lényegtelen. Van ebben némi igazság. Valóban fontos dolog hinni, valóban erőt adó. Valóban nem az egyes vallások tézisei a legfontosabbak a hit szempontjából, és a vallások esetleg téves tanításait kijavítja a Teremtő által alkotott emberi szív.[17]

Azonban mégsem egészen mindegy, hogy miben hiszünk. Ha valaki kitalál magának egy szimpatikus színű kapaszkodót, magával viszi a villamosra és abba kapaszkodik: ha fékez a villamos, ez a kapaszkodó nem fogja őt megtartani. Talán nem lényegtelen, hogy amiben hiszünk, az legyen objektíve igaz.

10. Vedd, és olvasd!

Kedves olvasó! Eljutottunk annak a feltételezéséig, hogy Isten szólt az emberhez. Vedd a kezedbe a Könyvek Könyvét! A könyvet, amely döbbenetes hatást gyakorolt és gyakorol az emberiség történelmére. Nyisd ki ezt a könyvet, kezdd el lapozgatni és olvasni! Engedd, hogy a lapjai közül kilépjen az élő Krisztus, és belépjen az életedbe!

  • Buddha –Mohamed – Jézus

Egy példázat szerint egy ember egy mély gödörbe esett bele. Arra ment Mohamed. Meglátta, és azt mondta neki: „Ez Allah akarata. Fogadd el.” Azután arra ment Buddha. Meglátta, leült a gödör szélére, és meditálni tanította őt arról, hogy a szenvedés csak látszat. Aztán arra jött Jézus. Meglátta, lemászott a gödörbe, felhozta a szerencsétlenül járt embert a vállán, aztán megvendégelte.

* Gulyás Pál: Az evangélium elé

Egy betlehemi megalázott
ember teremtett új világot,
megteremtette az Igéből,
a szeretet szent semmijéből.

Ezt a világot úgy szerette,
hogy ráverték egy nagy keresztre,
általverték kezét-térdét
s a Nap is vérzett, ahogy vérzék.

A szél elvitte kiáltását,
vihar széttépte jajgatását,
csend nőtt fölötte, emeletnyi, –
és most se tudják eltemetni.

Milliók ássák újra sírját,
milliók újra a Sátánt hívják
a Föld óriási tüzéből
a mindent alakító éjből.

De ő alakít most már mindent,
Ő jár fel-alá ereinkben,
Ő támaszt az egeknek létrát,
Ő küld a sötétbe stafétát!

Karját az ég felé emelte
s elszállt fölötte a föld lelke,
új lélek költözött a Holdba,
új teremtés a bús bolygóba.

Medréből a tenger kilépett,
feljött a földből az enyészet,
a víz és tűz rendje megfordult,
a természet könnye kicsordult.

Ez a könny tartja most a létünk,
ez a könny hoz jövendőt nékünk!
Ha ez a könny most elapadna,
szívünk egyszerre megszakadna,

Folyók hirtelen megállnának,
elhűlne szárnya a madárnak,
szikla zuhanna a zöld fűre
s a levegő elsötétűlne.

[1] Ez a felosztás Porfüriosztól és Plotinosztól származik. Vö. Plotinosz, Enneades III,8.1-10.

[2] Ilyen volt például Israel Zolli, római főrabbi. 1947-ben keresztelte meg XII. Piusz pápa. A rabbi a keresztségben a pápa keresztnevét, az Eugenio nevet vette fel, többek között azért, hogy kifejezze háláját mindazért, amit XII. Piusz pápa a világháború alatt a zsidók megmentéséért tett. Vö. Cabaud, J., Eugenio Zolli, Prophète d’un monde nouveau (Paris 2002).

[3] Vö. Keller, T., The Reason for God (London 2009) 11-21.

[4] Természetesen az iszlámnak voltak nagy filozófusai, mint Avicenna (Abu Ali Szína), vagy Averroes (Ibn Rusd), akik a Korán és az értelem összeegyeztetésén munkálkodtak. Ezek a kezdeményezések azonban nem váltak az iszlám fő irányvonalává. A síita iszlám sokkal nyitottabb az értelem szerepének elfogadására a vallás tanításainak magyarázatában, mint a szunnita irányzat.

[5] XVI Benedek pápa másutt még azt is hangoztatja, hogy a világban a részek (a tudomány, a kultúra, a gazdaság stb.) csak akkor fognak a helyükre kerülni, ha az embernek újra lesz fogalma az ’egész’-ről, ha újra sejteni kezdi azt, hogy mi az egész emberlét értelme, oka és célja. Vö. XVI. Benedek, Caritas in veritate 29-31.

[6] Korán 4,157.

[7] Lammens, H., L’Islam. Croyances et institutions (Beyrouth 1926) 58-59.

[8] Alkhalidi, H., Amit az iszlámról tudni kell (év és hely n.) 19.

[9] Eliade, M., Vallási hiedelmek és eszmék története III (Budapest 1996) 66. 69.

[10] Sahih al-Bukhari, 7,62-64.

[11] Vö. Korán, 1,1.

[12] Vö. Korán, 2,130-131.

[13] Vö. Imam Kamil Mufti internetes oldala: www.islamreligion.com.

[14] Vö. Korán, 2,43.

[15] Vö. Korán, 2,224-225; 17,35; 5,38; 7,31; 4,16; 17,23; 42,38-43;

[16] Schimmel, A., Mystische Dimensionen des Islam (Frankfurt am Main 1995) 100-120. 438-462.

[17] Ezért mondta Tertulliánusz, hogy a lélek természete szerint keresztény (Apologeticum 17,6).