Sok ember a kereszténységnek a házassággal és a szerelemmel kapcsolatos meggyőződését tartja igen nehezen elfogadhatónak. Vannak azonban olyanok is, akik kifejezetten nagyra értékelik ezt a tanítást. Érdekes például, hogy Japánban sok nem keresztény is jelentkezik a katolikus házasságfelkészítő kurzusokra, és sokan kérik az egyházi esküvőt.
A Biblia és a kereszténység meggyőződése az, hogy a házasság egy férfi és egy nő teljes önátadása, eggyéválása, amelyben magának a Teremtő Istennek a végtelen szeretete jelenik meg és működik (vö. Ter 2,23-24; Ef 5,32). A testi egyesülés a lehető legmélyebb módja annak, ahogyan egy férfi és egy nő a szerelmét, az egységét megélheti. Ez a cselekedet akkor igaz, akkor van egészen a helyén, ha nem csak két test egyesül, hanem két ember, ha két élet harmóniáját ünneplik meg és pecsételik meg. Ha egymásnak adják a fájdalmaikat és az örömeiket, a múltjukat és a jövőjüket. Különben mind a két fél érzi, hogy megtettünk valamit, ami nem egészen igaz. Úgy tettünk, mintha egyek lennénk, ám ez nincs egészen így.
Egy házasság – mint minden értékes és szép dolog a világon (pl. sportteljesítmények, tudományos teljesítmények, művészi alkotások) – nem könnyedén születik meg, nem a kisujjából rázza ki két ember. Egy szép házasság olyan, mit egy gyönyörű szimfónia, amelyikben két dallam szól. Nem egymásba beleharsognak, hanem egymást erősítik. Rengeteget kell tenni azért, hogy ez a szimfónia szépen, tisztán megszólaljon. Egy szép házasság két ember szinte emberfeletti remekműve.
Rengeteget kell érte tenni. A szerelem kezdetén szinte magától hullik két ember ölébe a boldogító egység. Falak omlanak le közöttük. Kiléphetnek a magányuk börtönéből és beléphetnek a másik csodálatos világába. Annyi mindent, ami a maguk életéből egyedül teljesen hiányzott volna, azt egymás által megkapnak. Alig kell valamit is tenni ezért a boldogító egységért. Később azonban két ember nem magától marad egymáshoz közel. Sok minden történik, amit az egyik így él át, a másik úgy, kisebb-nagyobb hibák, amit elkövetnek, és a falak, amelyek közöttük leomlottak, menthetetlenül elkezdenek visszaépülni. Csak az a házasság marad szép, ahol két ember képes újra és újra lebontani ezeket a felépülő falakat, képesek egymás kezét újra megtalálni, az egység csodáját újra teremteni. Ehhez pedig kell nagyon sok érzékenység, jóakarat, újrakezdés, megbocsátás, humor, fantázia. Kell hozzá rengeteg idő. Új mézeshetek és új nászutak.
Ahogyan Erich Fromm megfogalmazta: a szerelem nem birtokláshoz hasonlít, és nem élvezethez hasonlít. A szerelem művészet. Gyönyörű képesség arra, hogy kincseket magamból és a társamból előhozzak, az egység csodáját újraalkossam.