A Hit Kapuja II. rész

1. A dolgoknak oka van

Az gondolkodó ember keresi minden jelenségnek az okát. Ha hallunk egy hangot, megkérdezzük, hogy honnan jött, mi adta ki? Aki azt mondja, hogy nem érdekel, honnan jön, vagy esetleg azt állítja, hogy véletlenül jött, az nem gondolkodik. Az okos ember tudja, hogy a dolgoknak oka van.

Egy idő után pedig az ember megkérdezi azt is: honnan van az egész? Mitől ilyen gyönyörű és rendezett? Ha valaki azt mondja, hogy nem érdekel, vagy azt állítja, hogy véletlenül, az nem gondolkodik. Magától nem lesz a semmiből valami, magától nem jön elő az élettelenből az élet. A világban jelentkező lét többleteknek kell, hogy legyen valamilyen elégséges oka.

Ha látunk egy hatalmas pályaudvart, ahol a vonatok jönnek-mennek, és nem ütköznek egymásnak, akkor az a benyomásunk támad, hogy valószínűleg itt van egy menetrend, amit valaki kitalált, és e szerint váltják a váltókat és irányítják a szerelvényeket. Egyetlen élő sejt működése sokkal csodálatosabb, mint a legnagyobb pályaudvar. Percenként sokkal több finoman hangolt esemény történik benne, mint a leghatalmasabb pályaudvaron. Ha valaki ezt látja, akkor az a benyomása támad, hogy e mögött valami végtelen bölcsesség és szépség rejtőzik.

2. A kezdet

Sokak számára talán meglepő módon a modern kozmológia arra az eredményre jutott, hogy az anyagvilágnak van kezdete.

Edwin Hubble, és a nyomában más csillagászok is felfigyeltek arra, hogy az égitestektől hozzánk érkező fény különböző színképet mutat. Ezt a jelenséget vöröseltolódásnak nevezték.[2] A jelenséget a fény hullámtermészete okozza: a fény színképéből következtetni lehet az azt kiadó égitest és a Föld egymástól való távolodásának sebességére. Az égitestek sebességeinek számításából pedig arra a megdöbbentő eredményre jutottak, hogy a kozmosz anyaga és a tér-és-idő lett, és egyetlen pontból (szingularitásból) árad szét. Ennek a kezdőpontnak meghatározták a hozzávetőleges idejét [kb. 13,7 Md év, (azaz > 12,5 ~ < 20 Md év)].

Arno Penzias és Robert Wilson 1965-ben kimutatták azt, hogy a kezdő energia- azaz fény szétáradás (ún. ősrobbanás) hatása érzékelhető az egész kozmoszban: ezt a hatást nevezik háttérsugárzásnak. A kozmosz alaphőmérséklete ma és itt 2,7 K°.[3] Az ősrobbanás utáni tágulás első néhány percében a reakciók a hidrogénnek mintegy 23%-át héliummá alakították. Még az univerzum legöregebb objektumai is 23-24% héliumot tartalmaznak. Ez szintén alátámasztja az ősrobbanás elméletét.[4]

Az egyes energiafajták egymásba át tudnak alakulni, azonban a hőenergia (a legrendetlenebb energia) nem tud teljesen visszaalakulni más (’rendezettebb’) energiatípusokká, mindig lesz egy hőenergia maradék. Ha az anyagvilág örökkévaló lenne, akkor már régen minden energia hőenergiává alakult volna, és az entrópia törvényénél fogva a hőhalál állapotába jutott volna.[5] Vagyis nem lehet úgy elképzelni az univerzumot, hogy ciklikusan kitágul, majd újra és újra összeomlik. Minden ilyen összeomlás során nőne az entrópia. Ráadásul a kozmosz tágulása jelenleg nem hogy lassul, hanem gyorsul.

A világ szilárd anyagmennyiségének nagy része még mindig Hidrogén. A világ csillagászati szempontból rendkívül fiatal.[6] Az atomok élettartama véges (kb. 10³⁵ év). Hosszú idő múlva a jelen univerzumunk, csillagaival együtt erodálódik majd.[7]

Újabban több csillagász (Borde – Vilenkin – Guth) kimutatta, hogy egy táguló világegyetem, amely öt olyan jellemzővel bír, mint a mi kozmoszunk, a múltban nem lehet örökkévaló: szükségképpen van kezdete.[8]

Vagyis a tudomány arra a meglepő eredményre jutott, hogy a tér és az idő nulla kiterjedésekor (ez a kezdet) hirtelen hatalmas mennyiségű energia és maga a tér-idő megjelent, és elkezdett a tér-idő és az azt kitöltő fény szétáradni. Vagyis a tér-idő és a fény (energia-anyag) lett. Nem is úgy robbant szét, mint egy kézigránát, hanem tökéletes matematikai harmóniák és törvények mentén. Honnan van ez a felmérhetetlen erejű energiaszétáradás? Honnan vannak benne – és már a megjelenése első pillanatában – a tökéletes törvények és harmóniák?[9]

Ha az örökkévalóságban, az univerzum kezdete előtt semmi sem létezett volna, akkor most sem létezne semmi, mert a semmiből semmi sem lesz.[10]

Egyes tudósok próbálnak kitérni ezen eredmények végső következtetései elől. Oppy például azt javasolja, hogy tételezzünk fel egy nem-okozott világmindenséget, ne keressük az okát.[11] Stephen Hawking, és hozzá hasonlóan Linde valamint Susskind, azt javasolják, hogy képzeljünk el egy végtelen rezgő teret, vagy sok egymással nem érintkező univerzumot, amelyek közül az egyikben, véletlenek összjátékaként megjelent az élet.[12] Velünk nem kapcsolatban levő univerzumok feltételezése természetesen nem tudományos észlelésen alapszik, hanem puszta spekuláció. Hinni kell benne, mert adatunk nincs és nem is lehet róla. Ráadásul ebben a hipotézisben is meg kellene válaszolni a sok világegyetem kezdetének, okának a kérdését, illetve azt is, hogy mi hangolta úgy össze ezeket, hogy egymással ne legyenek kapcsolatban. Az ok-nélküliség felvetése pedig méginkább jelzi, hogy itt nem tudományos eredményekről van szó, inkább a tudós keserves kísérleteiről, amelyekkel megpróbál a végső következtetések elől kitérni.

3. Az élet csodája

Annak ellenére, hogy a tudomány egy egyszerű élő sejtnek minden alkotóelemét pontosan ismeri, egyetlen élő sejtet sem tudunk létrehozni. Élettelen anyagból élőt csinálni nem tudunk. Élőből élőt igen, DNS-t szeletelni és összeilleszteni igen, de élettelenből élőt nem.[13] Ez pedig egyáltalán nem véletlen. Az élet megjelenéséhez ugyanis kellett (ill. kell) a Teremtő ereje, amely mint mágnes ott lebeg a világ fölött, információt visz bele, és képessé teszi az anyagot arra, hogy fejlődjön, hogy az élettelenből előjöjjön az élet.[14]

Az élettelen anyag egyik fontos alaptörvénye az entrópia, a rendetlenség növekedése. Az energiaszintek kiegyenlítődnek. Ha egymás mellé teszünk egy forró és egy hideg téglát, lassan mindkettő langyos lesz. Az élet azonban pontosan az entrópia ellen dolgozik. Egy tölgyfa egy hatalmas anti-entrópia (információelméleti szóval negentrópia) üzem, amely magába gyűjti a Nap energiáját, ásványokat és vizet. Dacol az élettelen anyag egyik legalapvetőbb törvényszerűségével.[15] Mindezt pedig egy saját belső önmozgással teszi. Az élet nem vezethető le az élettelenből. A kettő között van egy minőségi ugrás, amelynek kell, hogy elégséges oka legyen.

4. Lét többletek

Az evolúció során léttöbbletek jelentek meg a világban. Megjelent az élet, azután az érzékelés, végül az emberi értelem és szabad döntés képessége. Ezek a léttöbletek nem vezethetők vissza az alacsonyabb létszintekre. A redukció nem magyarázat a létrejöttükre.[16]

Vegyük példaként a színek érzékelését az emberi és állati szem által. A látás képességétől függetlenül színek nem léteznek a világban, csak különböző frekvenciájú fénysugarak, amelyek között mennyiségi különbség van: az egyiknek nagyobb a frekvenciája, a másiknak kisebb. Ám az állat és az ember nem ezt látja. Nem mennyiségi különbséget érzékel, nem intenzívebb és kevésbé intenzív fényt, hanem minőségi különbséget: pirosat, zöldet és kéket. A tudomány leírhatja azt, hogy ez az érzékelés hogyan jön létre: hogyan jut be a fénysugár a szemlencsén keresztül a szembe, hogyan éri el a pálcikákat és csapokat, hogyan jut el az ingerület a látóidegen keresztül a látómezőbe. Ezzel a tudomány csak leírta a hogyant, de nem magyarázta meg a miértet. Hogy mi a piros érzet, azt igazából nem is lehet tudományos módon meghatározni. Az nem azonos egy bizonyos frekvenciájú fénnyel. Itt egy lét többlet jelent meg. A minőségileg több soha nem vezethető vissza a minőségileg kevesebbre.[17]

Az emberi szabadság és gondolat nem csupán fizikai és kémiai törvényszerűségek véletlen képződménye. Nem olyan, mint a nádas suttogása a szélben, amely csak látszatát kelti a valódi beszédnek.

5. Véletlenek

Az előbb elmondottak miatt a véletlenekre való hivatkozás nem magyarázza meg azt, amit a világban látunk.[18] Nem csak azért nem, mert ilyen mennyiségű véletlen, amely pl. az élet létrejöttéhez kellett volna, teljességgel elképzelhetetlen.[19] Sokkal inkább azért, mert itt minőségi léttöbbleteket jelentek meg. Az anyagvilágot valami húzza, emeli fölfelé: ezáltal képes minőségileg fejlődni.

Jacques Monod szerint a természet harmóniája hamis hangok és melléfogások véletlenszerű összhatásának eredménye. Be kell vallanom, folytatja, hogy ez egy meglehetősen abszurd elképzelés, mégis, a tudományos módszer arra késztet, hogy ne tegyünk fel olyan kérdést, amelyre az „Isten” szóval kell felelnünk.[20]

A tudomány, mivel a véges, anyagi dolgokat vizsgálja, valóban nem tudja megmérni, kísérletileg kimutatni az Istent, hiszen Ő egy más lét-szinten van. Azonban tud Rá következtetni a hatásaiból, a világ létezéséből, a világ csodálatos rendjéből, a világban megjelenő lét-többletekből. A világban tapasztalható gyönyörű rendnek kell, hogy legyen valami elégséges oka.

6. Antrópikus elv

R. H. Dicke és más tudósok felfigyeltek arra, hogy ha az univerzum alap állandói közül egyik-másik csak 2-3 %-al eltérő volna, akkor az élet megjelenése a világban lehetetlen lett volna.

Ha a kozmosz tágulási sebessége a gravitációhoz viszonyítva kisebb lenne, akkor hamar magába omlana. Ha a tágulási sebesség a gravitációhoz képest nagyobb lenne, nem alakultak volna ki galaxisok, csillagok és bolygók sem.

Ha a gravitációs konstans túl kicsi lenne, nem lennének szupernóvák és csillagok, amelyekben a nehezebb elemek kialakulhatnak. Ha túl nagy lenne, akkor csak nagyon kicsi és rövid életű csillagok alakultak volna ki.

Ha az erős kölcsönhatás nagyobb lenne, hamar kialakultak volna a nehéz atommagok, és nem maradtak volna könnyűek, mint a hidrogén és a hélium, melyek a csillagok üzemanyagát, és az élet alapköveit is képezik. Ha az erős kölcsönhatás kisebb volna, akkor egyetlen a hidrogénnél nehezebb elem sem alakulhatott volna ki.

Ha a gyenge kölcsönhatás nagyobb lenne, nem lenne hidrogén, mert átalakult volna héliummá.

A szénatom keletkezésének valószínűsége nagyon kicsi lenne, ha nem volna a szénatomnak egy gerjesztett energiaszintje egy nagyon szűk tartományban. A példákat még folytathatnánk.[21]

Megint csak az tűnik ki, hogy az anyagvilág fölött egy értelmes ’energia’ van, amely nem tetszőleges irányba, hanem az élet irányába vonzza és emeli az anyagot.

7. Az értelem csónakja az értelmetlenség tengerén

Az ember gondolkodik, keresi a dolgok okát és célját, könyveket ír és gépeket készít. Az emberi csónakban nyilvánvalóan van értelem a világban. Ha valaki azt vallja, hogy az élet és az ember a puszta véletlen műve, nincs oka és nincs célja, az evolúció tévedése, akkor tulajdonképpen azt állítja, hogy a világban magában nincs értelem. A világnak és a benne folyó eseményeknek nincs oka és célja. Az ember az értelmetlenség tengerén evez az értelem csónakjában. Vagyis próbál megérteni valamit, aminek végső soron nincs értelme és nincs célja. Az egész emberlét válik ezáltal abszurddá és értelmetlenné.[22]

Mi keresztények nem gondoljuk azt, hogy az értelem az értelmetlenségből jött volna létre. Azt gondoljuk, hogy az értelem az Értelemből, az emberi logika a Logoszból jött létre. Így mondja a Biblia: „Kezdetben volt az Ige.” (Jn 1,1)

Einstein mondta, hogy ha valaki nem hisz a Teremtőben, akkor egy kaotikus világra kellene számítania. Azonban nem ezzel találkozunk. Egy olyan világgal találkozunk amelyben van értelmes lény amely vágyik a boldogságra, vannak értelmes törvények, van erkölcsi tudat. Egy ilyen világra akkor számítana az ember, ha feltételezi, hogy van értelmes Teremtő.

Szintén Einstein – aki nem volt vallásos, de hívő ember volt – mondta azt, hogy az élete legfelfokozottabb pillanatai közé tartoznak azok, amikor valamilyen törvényszerűséget felfedez a világban. Ilyenkor mindig azt érzi, hogy ő az első ember a világon, aki ezt a törvényszerűséget megértette, meglátta. Azonban arra is rádöbben ilyenkor, hogy ez a törvényszerűség létezett, mióta a világ világ. Valaki már ’kitalálta’, ’beültette’ az anyagba. Mindig úgy érzi ezekben a pillanatokban, hogy a Teremtő ujját érintette meg, az ő gondolatát fejtette meg.

8. Felfelé nyitott világ

Mindebből az tűnik ki, hogy a világunk felfelé nyitott. Bár időben alulról építkezik, csak lassan jelent meg az élet és az értelem a világban, de lényegét tekintve felülről építkezik. A Teremtő ereje,
mint mágnes, mint értelem és szépség vonzza maga felé a véges létezőket.

A világ okságilag nyitott.[23] Igaz ez a kezdőpontjára, de igaz minden közbenső pontjára is. A Teremtő ereje jelen van benne mindenütt. Igaz ez az ember által kiváltott hatásokra is, amelyek nem egyszerűen a fizikai anyag leképeződései, hanem hatnak az anyagvilágra.

A természettudomány módszertanilag eltekinthet attól, hogy a fizikai anyagon túli okokat vizsgálja, azonban helyesen tenné, ha rámutatna, legalább kérdésszerűen azok létezésére.

9. „Nézem az eget, a Te ujjaid műve!”

Kedves Olvasó! Tedd le egy pillanatra a könyvet! Nézz fel az égre! Nézd a felhőket, a dombokat, a fákat! Hallgass a szívedre!

Olyan filozófusok vallják magukat hívő embernek, mint I. Kant, S. Kierkegaard, M. Blondel, H-L. Bergson, K. T. Jaspers, P. Ricoeur, V. S. Szolovjev, N. Bergyajev, E. Lévinas. Olyan tudósok, mint I. Newton, W. T. Kelvin, L. Pasteur, J. A. Fleming, G. Mendel, J. C. Maxwell, A. Einstein, G. Marconi, C. G. Jung, E. Schrödinger, W. Heisenberg, M. Eigen, Abdus Salam, E. H. Erikson, V. Frankl, M. Planck, F. O. Collins. Olyan írók és költők, mint L. Tolsztoj, F. M. Dosztojevszkij, P. Claudel, G. Bernanos, T. S. Eliot, G. K. Chesterton, A. Szolzsenyicin, G. Green, S. Undset, G. Papini, A. J. Cronin, Ady Endre, József Attila, Pilinszky János. Olyan államférfiak, mint II. Rákóczy Ferenc, Széchenyi István, A. De Gasperi, R. Schuman és K. Adenauer.

Max Planck írja: Egységes világfelfogásra törekvő intellektusunk megköveteli, hogy e törvények közt felismerjük azt a két hatóerőt, amely csupa titok, de mindent áthat: a rendet, amelyről a tudomány, s Istent, akiről a vallások beszélnek.[24]

* Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.

…

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
tűzcsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent.
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn búcsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás riadt, csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfolyt
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a néma békét.
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi,
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó,
könnyűcske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben.
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan-lángoló Tejutnak
arany konfetti-záporába sok száz
bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tünik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj ötven éve – lelkem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.
de pattanó szivem feszitve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.

[1] Kant, I., A gyakorlati ész kritikája (Budapest 2004) 193.

[2] A hullámok rövidülésének ill. meghosszabbodásának jelenségét (pl. a mellettünk elhaladó motorkerékpár hangjának változása) először Doppler írta le, róla nevezték el Doppler effektusnak.

[3] Ez más szóval azt jelenti, hogy minden köbcentiméterben kb. 300 foton található. A NASA 1992-ben, majd az ESA (European Space Agency) 2013-ban egyre pontosabb mérésekkel igazolta és pontosította a háttérsugárzás létét.

[4] Rees, M., Csak hat szám (Budapest 1999) 77. 127.

[5] Dio, l’uomo, l’universo, ed. J. Bivort de la Saudée (Torino 1952) 96-98.

[6] Tresmontant, C., L’esistenza di Dio oggi (Modena 1970) 34.

[7] Rees, M., Csak hat szám (Budapest 1999) 96.

[8] Borde, A. – Vilenkin, A. – Guth, A., „Inflationary spacetimes are not past-complete”, Physical Review Letters 90 (2003); Vilenkin, A., Many Worlds In One: The Search for Other Universes (Hill and Wang 2006), 172-175.

[9] Vö. Guitton, J. – Bogdanov, I. – Bogdanov, B., Isten és a tudomány (Budapest 2004) 30-31.

[10] van Steenberghen, J. F., Come sappiamo che Dio esiste (Roma 1966). A semmiből semmi sem lesz, hacsak a Teremtő, a Lét Forrása nem létezik és hozza létre.

[11] www.reasonablefaith.org/graham-oppy-on-the-kalam-cosmological-argument-dec-2013#ixzz3OGGcExjH

[12] Vö. Gordon, B. – Dembski, W., The Nature of Nature: Examining the Role of Naturalisme in Science (Wilmington 2011).

[13] 2010-ben nagy szenzációként adta hírül Craig Venter, hogy életet alkotott, mint az Isten. Valójában azonban nem élettelenből életet alkotott, hanem egy meglévő DNS segítségével másolt egy DNS-t, és ezt beültette egy baktériumba.

[14] Földünk kb. 4,5 milliárd éves. Az élet legalább 3,9 milliárd éve jelent meg a Földön. Ma általában úgy gondolják, hogy az élet majdnem 3 milliárd évig csak nagyon egyszerű formában létezett. Kb. 600 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első többsejtű szervezetek. A ma élő emberiség ősanyja kb. 170 ezer évvel ezelőtt élt Afrikában.

[15] Az entrópia (a rendezetlenség) növekedésének törvénye zárt rendszerekre vonatkozik. Itt azonban nem az entrópia törvényéről, hanem az élettelen anyagnak az entrópia növekedése irányába ható tendenciájáról van szó. Az élet alaptendenciája ezzel ellentétes. Ezért az életet Erwin Schrödinger negentrópiának nevezte. Vö. Schrödinger, E., What is Life? (Cambridge 1944). Albert Claude, Nobel díjas sejtbiológus híressé vált megfogalmazása szerint pedig „az élet anti-entrópia”.

[16] Számos tudós meggyőződése az, hogy az élet és a gondolkodás nem vezethető vissza fizikai és kémiai törvényekre. Ilyenek pl. F. Alverdes, L. von Bertalanffy, A. Bizzarri, H. Driesch, B. Dürken, J. S. Haldane, W. Roux, J. C. Smuts, J. V. Uexküll, G. F. Wolff stb. A tudomány a természete szerint nem is tud indoklást adni. „A tudomány leír, és nem bizonyít. A leírásai pedig folyamatosan nyitottak a javításra… A tudomány mindig pontatlan, mindig csak részben igaz, és szüntelenül tele van rettenetes leegyszerűsítésekkel.” Consolmagno, G., „The Faith of a Scientist”; előadás Rómában 30. 12. 2012. Vö. Jáki Sz., A tudomány és a vallás kapcsolatának ábécéje (Budapest 2014) 37.

[17] Tarthatatlan az engelsi állítás, amely szerint a mennyiségi változások minőségibe csapnak át.

[18] A. Kastler, Nobel díjas fizikus jegyzi meg, hogy ha a Holdon egy automatizált alumíniumkohót találnánk, amelynek egyik végén lapátok gyűjtik be az ásványokat, a másik végén alumíniumtömbök potyognak ki, senki sem gondolná azt, hogy ez a szerkezet magától jött létre. Mindenki arra gondolna, hogy értelmes lények alkották. Vö. V. Marcozzi, Caso e finatitá (Milano 1976) 30-31. Egyetlen élő sejtben kb. 53 milliárd fehérje, 166 milliárd lipid molekula, 2900 milliárd kismolekula, 250000 milliárd víz és nukleinsav molekula van, nagyon finom struktúrákban elhelyezve. Bonyolultabb és csodálatosabb szerkezet, mint egy alumíniumkohó.

Gyakorlatilag egyetlen élőlény sem létezhet klorofil vagy hemoglobin nélkül. Ezek szintetizálásában fontos szerepe van az uroporfirinogen dekarboxiláz enzimnek. Az (élő sejtek által létrehozott) enzim segítségével a szintetizálás ezredmásodpercek alatt végbemegy, az enzim nélkül viszont kb. 2,3 milliárd év alatt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy 2,3 milliárd év alatt ténylegesen létrejönne egy hemoglobin molekula, mert ez alatt az idő alatt az alkotóelemek mind szét is bomlanának.

[19] A DNS legegyszerűbb génje 300 pozícióból áll, melyeket 4-4 nukleotid tölthet be. Annak a valószínűsége, hogy a kémiailag lehetséges, ám biológiailag hibás kombinációk milliárdjai helyett egy biológiailag is helyes molekula alakuljon ki 1:72×10¹⁰⁸. Ha az univerzumot, amelynek átmérője 12,5 – 20 milliárd milliárd fényév, hézagtalanul megtöltenénk hidrogénnel, az ehhez felhasznált atomok száma a fenti szám 72-ed része lenne. Vö. Blondet, M., „Darwin addio, la vita non nacque dal Caso”, Il Giornale, 1987. okt. 31; Eigner, M. – Winkler, R., Il gioco. Le leggi naturali governano il caso (Milano 1986).

[20] Vö. Ratzinger, J., Creazione e peccato (Cinisello Balsamo 1987) 24.

[21] Annak az esélye, hogy ezek az állandók véletlenül legyenek kedvezőek az élet számára gyakorlatilag nulla. Ha egy kártyaparti során az egyik játékos egymás után 20-szor négy ászt húz, azt igen kevesen fogják véletlennek gondolni. Miért gondolják egyesek véletlennek az élet csodájának létrejöttét? Vö. Carter, B., „Large numbers coincidences and Anthropic Principle in Cosmology”, in Confrontation of cosmological theories with observational data, ed. M. A. Longair (1974); Dyson, F., Turbare l’Universo (Torino 1981). Természetesen az állításaink csak a ténylegesen létrejött, számunkra ismert (DNS és fehérje alapú) életre vonatkoznak. Elvileg elképzelhető lehet egy teljesen más rendszerben felépülő élet is egy másik kozmoszban. Azonban mégiscsak ámulatba ejtő, hogy a világunk egy nagyon törékeny, sebezhető, finom rendszer, az élet létrejötte számára készít helyet kezdettől fogva.

[22] Ratzinger, Joseph (XVI. Benedek pápa), Benedek Európája a kultúrák válságában (2005 Budapest) 50.

[23] Itt nem csak a ható okságra, hanem a cél okságra is gondolunk.

[24] Plack, M., Scienze, filosofia, religione (Milano 1973) 167. Hadd jegyezzem meg, hogy a Planck által említett két titokzatos erő végülis egyetlen forrást jelent, a Teremtő bölcsességét, szépségét, amely a világ rendezettségében megnyilvánul.