A Hit Kapuja VIII. rész

1. Jézus akarta

Aki a fentebb említett módon gondolkodik, annak azzal a kellemetlen ténnyel kell szembesülnie, hogy Jézus akarta az Egyházat.

Jézus 12 tanítványt választott ki (Mk 3,13-19). Jelezni akarta ezzel, hogy a valaha 12 törzsből állt, Jákob 12 fiára épült Isten népét helyre akarja állítani, újra akarja alapítani. Az új szövetség új népét hozta létre. A tanítványaira bízta a tanítását. Azt mondta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat. Aki titeket megvet, engem vet meg.” (Lk 10,16) Rájuk bízta a bűnbocsánat közvetítését, a megváltás gyümölcseinek kiosztását: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavakkal rájuk lehelt és azt mondta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, meg lesz bocsátva, és akinek nem bocsátjátok meg, az bűnben marad.” (Jn 20,21-22) Pétert bízta meg azzal, hogy a nyájának pásztora és vezetője legyen (Lk 22,31-32; Jn 21,15-17; Mt 16,16-19). Megbízta a tanítványait azzal, hogy hirdessék az ő tanítását minden népnek, és kereszteljék meg a népeket (Mt 28,18-20). Jézusnak volt népe, volt közössége. Egy Egyház nélküli Jézus nem létezik.

Jézus megígérte, hogy az egyházával marad (Mt 28,20). Megígérte, hogy az egyházán a pokol kapui sem fognak erőt venni (Mt 16,18). Megígérte, hogy a Szentlélek elvezeti majd a tanítványait a teljes igazságra, megtanítja őket mindenre (Jn 14,26; 16,13).

Az utolsó vacsorán azért könyörgött, hogy a tanítványai egyek legyenek, és így elhiggye a világ, hogy őt az Atya küldte (Jn 17,21). Az Egyház az ember Istennel való egységének, és az emberek egymással való egységének jele és szentsége (LG 1). Új egyházakat, gyülekezeteket alapítani Jézus akarata ellen van, hiszen pontosan ezt az Egyház lényegéhez tartozó egységet szakítja darabokra.

2. Az ember lényegileg társas lény

Miért fontos a hit közösségi megélése? Miért akart Krisztus egyházat? Az ember lényegileg társas lény.[1] Az életünket a szüleinken keresztül kapjuk. A perszonalista filozófia megfogalmazása szerint: énné csak a te által lehetünk. A másik arcának tükrében fedezzük fel önmagunkat. Egy kisgyerek úgy tanul meg mosolyogni, hogy az édesanyja rámosolyog. Úgy tanul meg beszélni, hogy beszélnek hozzá. Akkor tanulunk meg szeretni, ha elfogadják a szeretetünket. Akkor lesz önbizalmunk, ha megbíznak bennünk. Egymás által leszünk önmagunkká. A kapcsolatai az embernek a lényegéhez tartoznak.

Az ember minden értéket társadalmi és történelmi közvetítéssel kap. A nyelvet, amin gondolkodunk, az előző nemzedékektől kapjuk. A tudást, a kultúránkat, a művészetet mind társadalmi közvetítéssel kapjuk. Nagyon természetes az, hogy a vallás értékeit is közösségi módon őrzi és adja tovább az emberiség.

Isten kegyelme és jelenléte beletestesült a történelembe. Mózes már tudta azt, amit Ábrahám megélt, mert hallotta az ősei elbeszéléséből. Izajás próféta már tudta azt, amit Ábrahám és Mózes megélt, mert megkapta népének szent hagyományából.

3. Az egyház ’szülte meg’, és ismerte föl a Bibliát

Isten, amikor szólt az emberhez, akkor nem egy könyvet ejtett le az égből, hanem mindenekelőtt embereket szólított meg. Az ő szívükbe írta az üzenetét. Előbb volt az egyház, az Isten ó- és újszövetségi népe, és csak azután született a Biblia.

A Biblia könyveire nem volt az ráírva, hogy tessék odafigyelni, ez a könyv a Biblia része, tessék odasorolni. A Biblián kívüli könyvekre (pl. Hénok könyve, vagy Ezdrás negyedik könyve) nem volt az felírva, hogy vigyázat, ez nem a Biblia része, ne tessék oda sorolni. Hogy mely könyvek tartoznak a Bibliához, azt az egyház döntötte el, ismerte fel a Szentlélek vezetésével.

Minden felekezet maga határozta meg a maga hitvilága szerint, hogy mit tekint a Biblia részének, és mit nem. A kereszténység a zsidóság eredeti ószövetségi kánonját vette át, amelyet a Hetvenes fordítás (a Septuaguinta) is tanúsít. A Hetvenes fordítás a Kr. e. III.-II. században készült Egyiptomban. Zsidó tudósok fordították le a héber Bibliát görögre. Ez a szöveg a hosszú ószövetségi kánont tanúsítja (amely 45 könyvből áll, és a végén, a Messiás eljövetelére utaló prófétai könyvek állnak). Ez a hosszú kánon tartalmazza a legkésőbb megszületett ószövetségi könyveket is, amelyek időben és tartalmukban is[2] kötik az Ószövetséget a krisztusi beteljesedéshez.

A zsidóság később (Kr. u. 90 körül) Jamniában leszűkítette a maga kánonját. Ekkor határolta el magát véglegesen a kereszténységtől (és fogalmazta meg a ’názáretiek’ elleni átkot), ekkor utasította el az evangéliumokat és az ószövetség legkésőbb megíródott könyveit (pl. a Sirák fia könyvét; vö. Yad 2,13).

Éppen ezért nagyon problematikusnak tarjuk azt, hogy Luther a lipcsei dispután (1519-ben) dogmatikai okokból (a halottakért bemutatott áldozat témája szerepel a 2 Makk 12,46-ban) azt a rövid zsidó kánont választja, amelyet a zsidóság pontosan történetének egy meglehetősen keresztényellenes hangulatú szakaszában határozott meg.

A rövid kánon egyébként – sokak téves véleményével szemben – nem az alapján született, hogy csak a héber nyelvű könyveket sorolták ide. A hosszú (ősi) kánon több deuterokanonikus[3] könyve héberül íródott. Azonban, mivel ezeket később már nem tartotta a zsidóság szent könyvnek, ezért nem másolták (sőt esetenként el is pusztították) ezeket a tekercseket, így nem maradt ránk a héber szövegük. Néhány esetben azonban mégiscsak ránk maradt, így például Sirák fia könyvének nagy részét megtalálták a kairó-i genizában és a maszada-i ásatásokon.

Egyébként a hosszú kánon ereje annyira nagy volt, hogy a legtöbb protestáns Bibliába is egészen a United Bible Societies 1827-as döntéséig az ún. deuterokanonikus könyveket is bele nyomtatták, az Ószövetség függelékeként. Manapság újra sok olyan protestáns bibliakiadás születik (ún. ökumenikus kiadás-ok) , ahol visszatérnek ehhez a gyakorlathoz.

Az Újszövetség kánonját a keresztény közösség ismerte fel és határozta meg. Markion eretnekségével szemben, aki csak Lukács evangéliumát és 10 páli levelet tartott kánoninak, a II. században születik meg az Újszövetség kánonja. Ennek egyik legfontosabb és legősibb tanúja az ún. Muratori kánon, amelynek szövegét Kr. u. 180 körül Rómában jegyezték le.

Világos ebből a rövid áttekintésből is, hogy a Biblia könyveit az egyház ismerte föl. Aki nem hisz az egyházban, nem hiszi azt, hogy az egyházat a Szentlélek vezette és vezeti, az nemigen tud választ adni arra a kérdésre, hogy miért tekinti a Biblia részének pl. Jónás könyvét, és miért nem tekinti annak pl. a Hermász Pásztorát.

4. Az egyház egyetemes, azaz katolikus

A katolikus jelző nem valami későbbi megjelölése az egyik felekezetnek, hogy meg lehessen azt különböztetni a többitől. Már Antiókhiai Szent Ignác (Kr. u. 110-117 k.) katolikusnak nevezte az akkor még egyetlen keresztény egyházat.

Az igazi egyházat nem ember alapította, hanem maga Jézus. Kétezer év óta lényegét tekintve változatlanul létezik. A többi egyház és felekezet a történelem folyamán az egyházban támadt szakadások nyomán keletkezett.

Az igazi egyházat valóban Krisztus alapította. Azóta a Szentlélek vezetésével él és növekszik. Olyan, mint egy hatalmas fa gyönyörű ágakkal és lombkoronával. Egyetlen ember fejébe sem fér bele az a gazdagság, amit Jézus ránk hagyott, amit kétezer év óta a Szentlélek kibontakoztatott. Meghaladja azt. A katolikus egyháztól leszakadó gyülekezetek leszűkítik a kereszténység eredeti, természetes gazdagságát.

Egy francia ateista ember egyszer betévedt egy zsúfolásig tele templomba. Éppen mise volt. Az öreg pap hangját alig lehetett érteni, de amit meg lehetett érteni, az is többé kevésbé értelmetlen és unszimpatikus volt. Az intelligens hitetlen ember döbbenettel állt ott, és magában azt mondta. Ez a rengeteg ember biztosan nem a pap miatt van itt. Itt valami másnak is kell lennie!

* Sík Sándor: Hiszek

Hallják meg hívők és hitetlenek
Élet-halálra szóló eskümet!
A szív bősége zúg fel ajkamon,
Az kényszerít a Krisztust vallanom.

…

Hiszek egy Istent, ki három személy,
Az élő Istent, aki bennem él,
S akiben élek, mozgok és vagyok,
Kinek tenyerén megsimulhatok.
Akinek rám is éber gondja van,
És cselekszik bennem és általam.
Aki mozdítja minden mozdulásom,
S én jóban-rosszban boldogan imádom
Intéző édes mély akaratát.
Hiszek Istenben, hiszem az Atyát.

Égnek és földnek testté vált frigyét:
Hiszem a Krisztust, hiszem az Igét.
Akit az Atya örök óta szül,
És akiben szépséggé lesz a zűr.
Kinek emberré tetszett válnia,
Hogy Isten legyen az ember fia.
Ki hogy minden nap eljöhessen hozzánk,
Ízlelnünk adta a rejtelmes Ostyát.
Benne az élet és benne az út.
Hiszek Istenben, hiszem a Fiút.

Hiszem a Krisztus gyújtotta tüzet:
A Szellemet, aki a Szeretet.
Aki Szent Péter ajakán rivall,
Hegyeket bont, szíveket áthidal,
És hét csatornán csorgatja beléd
Az élesztő kegyelem kútfejét.
Ki tüzet gyújt az embergondolatnak,
Kiből fölébe nőhetsz tenmagadnak
És mosolyoghatsz, alkothatsz, ölelhetsz.
Hiszek Istenben, hiszem a Szentlelket.
…

Élő hitemmel vagyok én szabad.
Mankó helyett kötöttem szárnyakat.
Ami akad a földön emberi,
Gazdag szívem testvérnek ismeri.
És ami túl az emberkörökön,
A végtelenség: ígért örököm.
És mikor üt a boldogságos óra,
Hogy befogadjon koporsóm gubója:
Hitem gyertyája utolsót remeg,
És Istennek ajánlom lelkemet.

[1] Vö. II. Vatikáni zsinat, Gaudium et spes 24-25.

[2] Megjelenik például bennük a jócselekedetek fontossága (Tóbiás könyve), az örök életbe vetett hit (Makkabeusok 2. könyve; Bölcsesség könyve).

[3] Azaz a későbbi rövid kánonból kizárt.