A Hit Kapuja IV. rész

1. Miért kérdés?

Először is fontos azt világosan látni, hogy a világban levő rossz és szenvedés csak akkor kérdés, ha feltételezzük Isten létét, ha feltételezünk egy jó és igazságos Teremtőt. Ha a világ a vak véletlenek játéktere, akkor miért várnánk, hogy kegyes legyen hozzánk? Akkor az a természetes, hogy vak és kegyetlen. A szenvedés problémája csak akkor merül fel, ha az ember feltételezi, hogy a világ mögött egy jó és igaz Erő létezik, és ezért jobb világot és jobb személyes sorsot várna tőle, mint amit tapasztal.        Így áttételes módon a rosszra való rákérdezésünk is azt jelzi, hogy tudunk a Teremtőről, és egy jobb világot várnánk el Tőle. [1]

2. Az erkölcsi rossz

A világban levő rosszat két alaptípusra oszthatjuk: a fizikai és az erkölcsi rosszra. A fizikai rossz a betegségek, a természeti katasztrófák és a halál. Az erkölcsi rossz mindaz, ami az ember rossz tetteiből fakad: gyűlölet, családok szétesése, háborúk, a szegények nyomora stb. Az erkölcsi rossz területe sokkal tágabb, mint azt elsőre gondolnánk. Afrika nyomora például nem valamilyen természeti csapás következménye. Afrikát a fehér ember milliószor kifosztotta, amikor rabszolgák millióit hurcolta el innen, amikor gyarmatosította, az országok határait teljesen önkényesen húzta meg az etnikai és történelmi realitással mit sem törődve, amikor mind a mai napig az ásványkincseinek, természeti kincseinek nagy részét kézben tartja. Természetesen benne van Afrika szenvedésében a számtalan korrupt és kegyetlen diktátor és vezető is, akiket igen sokszor nyugati érdekcsoportok látnak el fegyverrel és tartanak hatalmon. Nem valamilyen véletlen természeti sorscsapás következménye Afrika szegénysége, hanem mindenekelőtt emberi bűnök sokasága okozta ezt a nyomort. Ugyanígy a betegségek egy jó része is emberi bűnök, és a belőle fakadó diszharmónia eredménye. Az orvostudomány egyre világosabban látja, hogy milyen sok betegségnek van lelki oka. Kezdve a magas vérnyomástól, cukorbetegségtől, gyomor- és szívbetegségektől egészen akár a rák bizonyos fajtáiig úgy látszik, hogy sok megbetegedést lelki diszharmónia okoz. Ezeket a betegségeket és betegségre való hajlamokat aztán sok esetben át is örökíti az ember a következő nemzedékekre.

Az erkölcsi rossz tehát a rossznak egy nagyon nagy szeletét foglalja magába. Igazából leginkább ezek a dolgok azok, amik megkeserítik, boldogtalanná teszik az ember életét. Mások rosszindulata, a szeretet hiánya a családban, az emberi kegyetlenség és igazságtalanság megtapasztalása. Ezeknek az oka nem az Isten, nem a Teremtő, hanem az ember. Nem Istent kellene ezekért hibáztatni, vagy vádolni.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy Isten nem alkothatott volna olyan világot, amelyben az ember nem tud gonoszságokat elkövetni? Elméletileg feltételezhetnénk egy olyan világot, ahol semmilyen rossz cselekedet nem lehetséges. Minden és mindenki tökéletesen, olajozott gépek módjára működik. Egy ilyen világban nem lenne semmi rossz, de nem lenne benne semmi igazán jó sem. Nem lenne benne egy szikrányi öröm, egy szikrányi szeretet, művészet, boldogság sem. Az ember ugyanis pontosan attól tud boldog lenni, hogy átéli, hogy valaki szereti (illetve ő szeret valakit) nem azért mert nem tehet másképpen, mert így van beprogramozva, hanem önként, szabad elhatározásából, még akkor is, ha ennek a szeretetnek időnként ára van. Isten szeretet, és egy olyan világot alkotott, amelyben az ember képes szeretni. Ebben a világban pedig ott van a szabadság, és a szabadsággal való visszaélés lehetősége is.

3. A fizikai rossz

A nagyobb problémát az Istenbe vetett hit számára talán a fizikai rossz léte okozza. A fizikai rossz oka egyszerűen az anyagvilág végessége, romlandósága, az élő szervezetek esendősége. Nem az emberi bűnből származik mindez, hiszen már az ember megjelenése előtt is kitörtek a vulkánok, becsapódtak a meteorok, és egy-egy ilyen katasztrófa folyamán válogatás nélkül estek áldozatul az élőlények. Már az ember megjelenése előtt voltak betegségek (találtak például elrákosodott dinoszaurusz csontokat), és az ember megjelenése előtt is volt halál (az élőlények halála nélkül maga az evolúció sem volna lehetséges).

Ezeknek a negatívumoknak az oka egyszerűen az anyag végessége, esetlegessége, romlandósága. A Teremtő nem irányítja láthatatlan damilszálakon keresztül a protonokat és az elektronokat. Az anyagvilágnak is adott egy bizonyos ’szabadságot’.[2] A fizikusok megegyeznek abban, hogy ha az anyagvilágról mindent tudnánk a mostani pillanatban, a következő pillanatban lejátszódó folyamatokat akkor sem lehetne előre teljes pontossággal megmondani.[3] Az emberi szabadság egy kicsi csírája már ott van az anyagban.

Isten nem késznek alkotta meg a világ dolgait. Megalkotta, előhívta az életet, és aztán engedte, hogy hosszú és sok zsákutcával, szenvedéssel teli úton az élet a maga nemesebb formáit megtalálja. Az embert se késznek alkotja. Engedi, hogy a döntéseinkkel magunk is közreműködjük az életutunk megírásában, önmagunk megalkotásában. Igazi társának akarta az embert. Az anyagvilágban levő bizonyos mértékű ’szabadság’ előfeltétele az emberi világban megjelenő szabadságnak.[4]

A fizikai rossz megtapasztalása nem önmagában rossz. A fizikai rossz (betegség katasztrófák, halál) szembesíti az embert azzal, hogy véges, hogy csak teremtmény. Szembesítenek a létünk határaival, a létünk igazságával.

A fájdalom egy fontos jelzés az élőlények számára, amely a betegséget, a megsebesülést jelzi. A nehézségek és szenvedések az élővilág és az ember fejlődésének nagyon fontos motorjai voltak.[5]

A fizikai rossz azért olyan fájdalmas az embernek, mert az embert megsebezte a bűn. A bűnös ember pedig már nem bízik teljes szívvel a Teremtőjében, nem bízik teljes szívvel az örök élet valóságában, ezért görcsösen ragaszkodik a földi véges életéhez, egészségéhez, és így a betegség és a halál számára egy keserves kínlódássá, haláltusává lesz. A bűntelen ember számára a betegség és a halál fájdalmas, de mégis természetes és reményteli átmenet lett volna Isten öröklétébe.

Egyszerre volt megrendítő és gyönyörű átélni azt, amikor a betlehemi kolostorban egy öreg szalézi testvér meghalt. Mindenki odaléphetett a betegágyához, mindenkire rámosolygott, itt-ott egy szót is mondott. Mosolyogva, békésen halt meg. Amikor meghalt, azt éreztem, hogy hazaért. A kolostort egy titokzatos mennyei béke töltötte el.

4. Mohamed válasza a szenvedés kérdésére

Nemritkán megtörténik, hogy például egy fiatal asszony ott van a férje betegágyánál a kórházban, és amikor a férje meghal, akkor minden panaszszó és jajveszékelés nélkül felkel, azt mondja, hogy Allah így akarta, és hatalmas hittel elfogadja ezt a fájdalmat.

Van ebben valami gyönyörű szép és erőteljes: kérdezés és panasz nélküli erős hit. Ugyanakkor van benne valami félelmetes is. Mintha eltűnne az emberi kérdezés, gondolkodás lehetősége, mintha csak a vak engedelmesség volna az ember feladata.

5. Buddha válasza a szenvedés kérdésére

Gautama Sziddarta a ránk maradt életrajzi adatok szerint[7] a szákják törzséhez tartozó előkelő családban született Kr. e. 558 körül. Gazdagon és gondok nélkül élt egy szép, falakkal körülvett palotában. Felesége és gyermeke is volt már, amikor egyszer kiment a palota díszkertjéből, és szembesült az öregséggel, a betegséggel és a halállal. Elhagyta a palotát, kiment az erdőkbe, és remeteként élve kereste a választ a szenvedés kérdésére. Hét év múlva egy fa alatt ülve érte az a nagy megvilágosodás, ami miatt később Buddhának, azaz megvilágosodottnak nevezték.

Mire ébredt rá Buddha? A négy nemes igazságban foglalta össze a megvilágosodásának üzenetét. Buddha azt állítja, hogy az emberi életben minden szenvedés (dukkha). A szenvedés oka pedig a vágy, az életszomj (tanhá). Az ember túlságosan vágyik arra, hogy gazdag legyen, egészséges legyen, szép legyen, hogy szeressék. Nem egészen történik ez meg – ettől szenved az ember. Buddha azt mondja, hogy a megoldás az életszomj kioltása (tanhák-khaja), a vágyak kiirtása. Nem szabad túlságosan semmire sem vágyni, és akkor semmit sem vehetnek el tőlünk.[8]

Van ebben valami igazság. Talán különösen nekünk, nyugati embereknek kellene megfontolnunk Buddha szavait. A nyugati ember igen sokszor képtelen elfogadni a világot és önmagát olyannak, amilyen. Szinte beleszakad az erőfeszítésbe, hogy átalakítson mindent a maga elképzelése, vágyai szerint. Autópályákkal szeli keresztül a világot, átalakítja a saját testét is. Buddha ezzel szemben azt mondja, hogy nyugodj meg: jó a világ olyannak, amilyen, és te is jó vagy olyannak amilyen vagy. Ülj le a fa alá, simulj bele az ősi harmóniába: ez a boldogság.

Van azonban valami alapvető tévedés is Buddha javaslatában. Az ő alapkérdése az: mit kell tennem, hogy én ne szenvedjek. Hogy ezt az állapotot elérjük, azt mondja, hogy irtsuk ki a vágyainkat. Ne számítson, hogy körülöttünk mi történik, hogy szeretnek, vagy nem szeretnek. Ezzel tulajdonképpen a világhoz fűződő szálait vágja el az ember. A szeretetre való képességét áldozza fel.

Boldog Kalkuttai Teréz anyát, amikor 1948-ban kiment Kalkutta utcáira, az a rettenetes látvány fogadta, hogy sokfelé betegek és haldoklók fekszenek teljesen magukra hagyatva az utcán. Az emberek átléptek fölöttük. Benne volt ebben a tehetetlenség, de benne volt az a meggyőződés is, hogy ez az ő sorsuk, fogadják el, nekem is megvan a magamé, nincs közünk egymáshoz. Valóban elvágták a szálakat, amelyek a külvilághoz kapcsolták volna őket.[9] Teréz anya képtelen volt tovább menni a haldoklók mellett. Az első, akit felvett, egy negyven év körüli asszony volt, akinek a lábát már elkezdték enni a patkányok, bár az asszony még élt, csak nem tudott védekezni. Teréz anya felvette, és bevitte több kórházba, de mindenhonnan elküldték, mondván hogy halottakat nem vesznek föl. Pedig az asszony még élt. Ott halt meg aztán Teréz anya kezei között az utcán. Ekkor döntötte el, hogy a haldoklók házát fogja létrehozni Kalkuttában.

Buddha tanítása mögött ott rejtőzik egy világkép is. A távol keleti gondolkodók jó részével együtt Buddha is a lélekvándorlás híve. Mit is jelent a lélekvándorlás tana? Azt, hogy az emberi személy végső soron lényegtelen. Csak egy apró fogaskerék egy lélek történetében: nemrég Kiss Péterné volt, hamarosan Szabó Imre lesz. Az ami az emberben személyes, az emlékei, a szeretetkapcsolatai, amelyek a szüleihez, családjához fűzik, ezek mind elmúlnak, lényegtelenek. Senkit sem érdekelnek, legkevésbé az istenséget. Buddha soha nem mondja azt, hogy Isten szeret engem. Ezt egy teljesen abszurd állításnak tartja. Nincs olyan szál, amely az istenséget az egyes emberhez kötné. A végén aztán maga ez a lélek-patak is megszűnik, belesemmisül az istenség örök óceánjába, a vágyak és az öntudat kioltódnak a nirvánában. A végállapot a megsemmisülés. Erről a végső állapotról, tulajdonképpen az Abszolútumról a buddhizmus alázattal hallgat, hiszen ez egy olyan létmód, amely meghaladja az ember földi, véges világát.  Nem írja le pozitívan ennek az állapotnak a tartalmát, de olykor boldogságnak is nevezi.

A buddhizmus egyik legalapvetőbb tézise az én tagadása (anatta). A létszomj az énből fakad. A buddhizmus a véges földi világot negatívnak látja, attól szabadulni akar. A személy irrealitásának állításával az önzést akarja radikálisan megszüntetni.[10] Ezzel szemben a kereszténység a véges földi életet is Isten ajándékának, remekművének tartja, amelyben Ő jelen van, amelyet ápolnia és szépítenie kell az embernek. A cél nem az én lerombolása, hanem az énnek a szeretetben való kiteljesítése.

A buddhizmus világképe egy pesszimista világkép.[11] Ezért vallja azt Buddha, hogy el kell vágnunk a szálakat, amik a külvilághoz kötnek. Mintha azt mondaná: úgyis minden elmúlik, úgyis mindent elveszítesz. Kíméld meg magad előre az elszakadás fájdalmától. Nyugalom ez, de a halál nyugalma: egy előre végrehajtott halál.[12]

6. Buddha erkölcsi tanítása

Buddha ugyanakkor nagyon nemes és eszményi erkölcsi útmutatásokat adott követőinek. A tíz helyénvaló cselekedet útja a következőket tartalmazza: tartózkodni mindenfajta élet kioltásától, és szerető jósággal viseltetni mások iránt; nem elvenni azt, amit nem adtak nekünk, és nagylelkűnek lenni másokhoz; tartózkodni mindenfajta nemi kicsapongástól, és gyakorolni az önmegtartóztatást; tartózkodni a hazugságtól, a közönséges és gonosz beszédtől, az aljas rágalmazástól, valamint a könnyelmű és ostoba fecsegéstől, ezzel szemben mindig igazat szólni, nyájasan és előzékenyen, egyetértően és segítőkészen; kerülni a mohóságot és ügyelni lelki nyugalmunkra; felhagyni a rosszindulattal és együttérezni másokkal; és végül felhagyni a hibás nézetekkel és előrehaladni a bölcsesség művelésében.[13] A későbbi buddhista tanítók pedig így tanítottak: „A békés türelem az aszkézis legmagasabb formája… Nem igazi törekvő az, aki másokat megsért. Nem szamana az, aki másoknak árt. Semmi rosszat nem tenni, csak jót cselekedni, megtisztítani a tudatot: ez a buddhák tanítása.”[14]

A buddhizmus tele van az emberség, a szelídség, a meditáció nagyszerű tanításaival és szentéletű példaképeivel. Az előző kritikus mondatokat szerettem volna ezzel a nagyon fontos megjegyzéssel kiegészíteni, ugyanakkor hívni Buddha tanításainak követőit arra, hogy tanuljanak Krisztustól, a Fájdalmak Férfijától, tanulják tőle a szenvedésre adott valóban isteni mélységű választ.

7. Jézus és a szenvedés

Jézus másként fogja fel az élet lényegét, mint Buddha. Az ő legalapvetőbb kérdése nem az, hogy mit kell tennem, hogy én ne szenvedjek. Jézus alapkérdése ez: Mit kell tennem, hogy szeressek? A világ szeretetből lett, és az ember akkor teljesedik ki, ha szeret, ha odaadja az életét. Jézus azt mondja, hogy nem kell félni, ha ennek a szeretetnek ára van, ha néha darabokat kell odaadnom önmagamból. Szeretni ugyanis ezt is jelenti: eggyé válni a másikkal, hordozni az ő terheit. Nem véletlen, hogy a kereszténység alapszimbóluma nem a világ töméntelen szenvedését egykedvűen néző mosolygó buddhaarc, hanem a kereszt, a vérrel és könnyekkel teli istenarc, a minket szenvedélyesen szerető Isten arca.

Jézus nem arra tanít, hogy irtsuk ki a vágyainkat, vágjuk el a szálakat, amelyek a világhoz kötnek. Ő arra tanít, hogy bátran kötődjünk és szeressünk (felmagasztalja és isteninek mondja például a házassági köteléket), mert semmi sem múlik el, mindennek lesz beteljesedése. Egy gyökeresen optimista világkép.

Jézus arra tanít, hogy Isten számára minden egyes ember végtelenül fontos. A szeretet köteléke elszakíthatatlanul hozzánk köti az Istent. Az emberek nevei bele vannak írva Isten nevébe (vö. Lk 20,37-38).

8. Isten szenvedett, egy velünk a szenvedésben

A kereszténység kimondja ezeket a botrányos állításokat, hogy Isten – halandó természetünket felvéve – szenvedett, Isten meghalt értünk. Jézus keresztjében Isten legbensőbb titka, a Teremtő szíve tárult fel nekünk, nyilvánult ki a történelemben.

Isten minden tette örök. Jézus keresztjében az válik nyilvánvalóvá, hogy Isten nem valahol távol a mennyei palotában ülve nézi az ember töméntelen szenvedését. Isten a történelem végtelen keresztútján magára vette terheinket, hordozza a fájdalmunkat. Feltámadásával pedig legyőzte a szenvedést és a halált.

Amikor valaki szenved, Isten ott van vele, egy vele. A Nagypéntek és a Húsvét titkát éli át.

9. Azért élünk, hogy megtanuljunk szeretni

A világ a Teremtő szeretetéből lett. A Nap ragyogása, a madarak éneke, a patakok és felhők mögött a Teremtő jósága, szépsége rejtőzik. Az ember léte is ebből a szeretetből sarjadt ki. A Teremtő azt akarja, hogy az Ő örök szeretetébe juthassunk el, Őbenne, a vele való egyesülésben teljesedjen be az életünk.

Ez a földi élet átmeneti. Arra szolgál, hogy lassan megtanuljuk önmagunkat a kezünkbe venni, személyként dönteni és cselekedni, és aztán megtanuljunk szeretni, megtanuljuk odaadni az életünket. Eleinte darabokban, a munkánkban, a családunknak, a ránk bízottaknak, aztán, a halál pillanatában majd egészen, végérvényesen, a hit és a szeretet utolsó nagy gesztusával Isten kezébe tegyük le önmagunkat.

Akkor tudunk belépni Isten örök szeretetébe, ha itt a földi, múlandó létben megtanultunk szeretni. A földi életút célja ez.

Egy híres mese szerint[15] egyszer egy kisfiú szívében megszólalt egy gyönyörű dallam. Szép volt, mint az első tavaszi kék égbolt, mint a hegyi patakok csobogása. Amikor a kisfiú meghallotta, azt mondta magában: Annyira szép, elviszem az Úristenhez, odaadom neki. Valóban elvitte a dallamot az Úristenhez. Az Úristen örömmel hallgatta a dallamot, és azt mondta: Valóban gyönyörű. Ha akarod, segítek neked, hogy egészen tökéletes legyen. És megajándékozta őt a szeretettel.

A kisfiú növekedett, érlelődött, és közben a dallam is változott a szívében. Érzésekkel, mélységgel telt meg. Amikor meghallotta, azt gondolta, készen van, és elvitte megint az Úristenhez. Isten megint nagy örömmel hallgatta, de végül azt mondta: Valami még hiányzik belőle. És megajándékozta az embert a szenvedéssel.

Az ember küszködött és lázadt. Sokszor úgy érezte, hogy nem bírja tovább, belepusztul, elveszíti a hitét. De aztán lassan felülkerekedett a szenvedésen, legyőzte azt. Közben a dallam is változott a szívében. Egy szomorú, mély alaphang is belékerült. De ettől csak még zengőbb lett, még diadalmasabb. Amikor meghallotta elvitte az Úristenhez, és azt mondta neki: „Mindenemet, amim volt, beleadtam ebbe a dallamba. A szívem vérével írtam. Nincs másom, amit adhatnék. Fogadd el.” Isten azonban azt mondta: „Van a számodra még egy ajándékom. És megajándékozta őt a magányossággal.

Az ember körül a világ hangjai lassan elcsendesedtek. És ahogy átküzdötte magát a magány keserűségén és kegyelmén, a dallam újra változott a szívében. Egyre szellemibb lett, egyre áttetszőbb. Amikor az Úristen meghallotta, meghatottan elfogadta.

A szeretet dallamát tanuljuk egy életen át, az élet sokszor nehéz iskolájában. És ahhoz, hogy egy-egy osztállyal előbbre lépjünk, néha nagyon fájdalmas utakat kell végigjárnunk.

1. S. Lewis mondta, hogy Isten az örömeinkben suttog, a lelkiismeretünk hangjában érthetően beszél, és Isten a szenvedéseinkben hangosan kiált.[16] Dietrich Bonhoeffer, a nácik által kivégzett hitvalló lelkész pedig azt írta, hogy a szenvedés szent angyal. Több jót hozott elő az emberekből, mint bármennyi élvezet és öröm.[17] Sokszor az ember szíve kemény. A szenvedés feltöri ezt a kemény burkot, megnyitja a szívet Isten felé, a felebarát felé. Alázatosabbá, együttérzőbbé tesz. A szenvedésben megtapasztaljuk a létünk igazságát, a végességünket, és ez elvezet minket Istenhez, a Lét Forrásához.

A Biblia arra tanít, hogy szenvedéseinkkel kiegészíthetjük Krisztus megváltó szenvedését (Kol 1,24). Minden szenvedés, amit hittel és szeretettel hordozunk, Krisztushoz tesz minket hasonlóvá. Vele együtt hordozhatjuk a világ terhét, a szeretünk által részt vehetünk a bűnöktől való megtisztítás, a megváltás művében.

10. Hol van az én Atyám?

A Biblia nagy szenvedője Jób, az igaz ember, aki ártatlanul szenved. Jób Istenhez kiált, tőle kér választ. Jób neve is ezt jelenti (legalábbis ez a nevének egyik lehetséges jelentése): „Hol van az én Atyám?”[18] Keresi a szerető Istent a szenvedés éjszakájában. A szenvedőnek szabad kiáltania, panaszkodnia, perelnie az Istennel.

Jób kiáltására Isten válaszolt Krisztus keresztjében:[19] Itt vagyok, veled vagyok! Van Atyád. Velem járod a szenvedés nehéz ösvényeit. A szenvedés útja a feltámadás fénye felé vezet.

Francis S. Collins a Human Genome Project egyik vezető tudósa fiatalon agnosztikus, majd hosszú időn át ateista volt. Azután beiratkozott az orvosi egyetemre. A betegágy mellett megérintette őt a haldokló betegekkel kialakuló kapcsolata. Megérintette az az erő, ami betegei hitéből fakadt. Megértette, hogy Isten – nem lévén része a fizikai univerzumnak – a természettudományok kísérleti módszereivel nem közelíthető meg. Isten mégis szól hozzánk. Megszólít, hogy segítsünk akkor is, ha azért semmit nem várunk. Ez az altruizmus, mondja Collins, szembefordul az „önző gén”, a verseny önzésre épített életelveivel. Collins hívő ember lett.[20]

Néhány évvel ezelőtt egy házaspárt kísérhettem az életük egy nagyon nehéz szakaszában. A feleség, egy ötgyermekes, fiatal, életvidám édesanya egy ritka és gyógyíthatatlan betegséget kapott, az idegsejtjei kezdtek elhalni. Eleinte csak azt vette észre, hogy szavak nem jutnak az eszébe, a mozdulatok nehezebbek, aztán igen hamar tolószékbe, majd ágyba került.

A férj gyakran megkérdezte Istentől: „Miért? Miért kell egy életerős, vidám mélyen hívő édesanyának ezt a rettenetes keresztutat végigjárni?” Aztán – ahogyan elmesélte – ráébredt arra, hogy ezt nem szabad megkérdeznie. Ezt majd talán csak odaát fogja megsejteni, amikor Isten szemével láthatja a világot és az életet. Most elég azt tudnia, hogy Isten velük van. Ezt pedig szinte fizikailag érezték. E nélkül egy napot, egy órát sem tudtak volna végigcsinálni.

Az asszony állapota romlott, már egyáltalán nem tudott beszélni. Csak a szeme, az arca mozgott még valamennyire. A férj megtanult a felesége tekintetéből olvasni. Aztán a feleség állapota még rosszabb lett, kórházba került, lélegeztetőgépre kapcsolták, a gyomrán át egy szondán át etették, mert már nyelni sem tudott. A kórházban azonban senki sem tudott az asszony tekintetéből olvasni, nem értették az ő apró jelzéseit, az állapota lelkileg is hatalmasat zuhant. A férfi ekkor egy hatalmas döntést hozott. Elhatározta, hogy hazahozza a feleségét. Vett egy lélegeztetőgépet, megtanult minden dolgot, amit a felesége körül tenni kell, feladta a remek állását, és azután több, mint két évig napi 24 órában ő ápolta a feleségét. Volt olyan éjszaka, hogy 20-szor, 30-szor kelt fel mellé. A feleségének volt egy kis csöngője, amit az egyik kicsit még mozgóképes ujjával meg tudott nyomni. Gyakran megijedt, hogy nem kap levegőt, és ébresztette a férjét. Sokan megkérdezték a férfitől, hogy miért teszi ezt. Mire a férfi mindig ezt felelte: „Nem ez a természetes? Örülök, hogy legalább ezt megtehetem érte. És biztos vagyok abban, hogy ő is ugyanezt tette volna értem.”

Az utolsó karácsonyon egy misét tartottunk a betegágy mellett. Az öt gyerek és a férj ott térdeltek a betegágy körül. Ahogyan kijöttünk aztán a betegszobából, a férfi azt mondta nekem: „Atya, tudod a számunkra nagyon különleges ez a szoba. Itt Isten szeretetének fátyla borít be minket.”

* Tóth Árpád: Isten oltó kése

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tiéd az én harcom,
És győztes távolba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.

* Sárközi György: Homlokomon fehér csillag

Tüskebokrokból csillagképek ága-bogává fényesültem,
Minden szenvedés arra volt jó, hogy önmagamból fölrepítsen.
Minden keserű szerelem alján lelkem parittyák feszítették,
Minden sírból föltámasztották hős vágyak tárt testem keresztjét.

…

Minden kígyói fájdalomból sasok szárnya emelt föl engem,
Minden szenvedés arra volt jó, hogy alvó lelkem földerengjen.

Homlokomon fehér csillagok s borzongó dalok hajnalodnak
S a kivirágzó tüskebokrok léptem előtt földig hajolnak

[1] Vö. Lewis, C. S., Mere Christianity (New York 1960) 31; Plantinga, A., „”A Christian Life Partly Lived”, Philosophers, Who Believe (ed. K. J. Clark; 1993) 73; Keller, T., The Reason for God (London 2009) 25-27.

[2] A rabbik megfogalmazása szerint Isten a teremtéskor „visszahúzódik”, hogy teret adjon a világnak, teret adjon valaminek, ami nem Ő. Isten akarja a világ relatív önállóságát, autonómiáját, szabadságát. Vö. Jonas, H., Il concetto di Dio dopo Auschwitz (Genova 1989). Nevezhetjük az anyagnak ezt a ’szabadságát’ öndeterminációs potenciálnak is.

[3] Erre utal a Heisenberg féle határozatlansági reláció, és ezt jelzi több kísérlet is. A kísérletek során sugárzást bocsátottak be egy ködkamrába két résen át. A kísérletek azt mutatták, hogy sugárnak mintha szabadsága lenne arra, hogy hogyan viselkedjék. Csak statisztikailag volt megmondható a sugár viselkedése. Ilyen és más hasonló megfigyelések miatt hagyott fel e modern fizika a determinisztikus anyagfelfogással. Az anyag nem beprogramozott óraműként működik. Vö. Heisenberg, W., Válogatott tanulmányok (Budapest 1967) 45-54. 95-96.

[4] „Az igazi véletlen a valódi emberi szabadság föltétele. Aki szenved, azt nem vigasztalja az a tudás, hogy bizonyos statisztikai törvény megköveteli, hogy valaki szenvedjen. Ám a szenvedést csak súlyosbítaná az a meggyőződés, hogy szándékosan mérték rájuk.” Bartholomew, D. J., Dio e il caso (Torino 1987) 287. Jézus határozottan elutasítja, hogy egyes konkrét szenvedések egyes konkrét bűnök Isten általi büntetései lennének (vö. Lk 13,1-5; Jn 9,3).

[5] Vö. Martinetti, G., A mai hit észérvei (Budapest 2001) 132.

[6] Vö. Korán 2,154-156; 21,23.

[7] Buddha élete körül sok a bizonytalanság, mert a legrégebbi ránk maradt vele kapcsolatos írásos források a halála után kb. 400 évvel íródtak. Vö. Eliade, M., Vallási hiedelmek és eszmék története II (Budapest 1997) 76-88; de Rosa, G., Vallások, szekták és a kereszténység (Budapest 1991) 128-150.

[8] Vö. Buddhismo (ed. C. Ghislandi; Bologna 1975) 19.

[9] Természetesen itt túlnyomórészt hindukról van szó, nem buddhistákról. A buddhizmusban nagyon fontos tanítás az együttérzés. Az alaphiedelmekben azonban mégis mutat hasonlóságot a két vallás, így pl. a lélekvándorlás tanában.

[10] Eliade, M., Vallási hiedelmek és eszmék története II (Budapest 1997) 80.

[11] Vö. de Rosa, G., Vallások, szekták és a kereszténység (Budapest 1991) 139-140. Természetesen ez nem zárja ki a buddhizmus életörömét, életigenlését.

[12] Amikor ezeket a kritikus mondatokat leírom, soha nem a buddhizmus (vagy a hinduizmus, a tao stb.) követőiről, sőt még nem is Buddháról magáról alkotok véleményt. A buddhizmus és más távol keleti vallások hívei sokszor sokkal emberségesebbek, szeretettel telibbek, mint sok keresztény. Az emberi szívbe bele van írva Isten igazi képe és törvénye, és ezért a más vallások hívei sokszor a saját vallási tanaik ellenében is tiszta istenképpel rendelkeznek, és annak megfelelő szép életet élnek. A megjegyzéseim csakis az elvont tanra vonatkoznak.

[13] Skilton, A., A buddhizmus rövid története (Gyula 1997) 30-31.

[14] Uo. 35.

[15] Hoffsümmer, W., Kurzgeschichten 3 (Mainz 1987) 114-115.

[16] Lewis, C. S. , The Problem of Pain (New York 1996) 91.

[17] Vö. Peppin, B., The Best Is Yet to Be (Colorado Springs 2015) 184-185. Dietrich Bonhoeffer ezt egy 1944-ben kelt levelében írta.

[18] Jób nevének eredeti jelentése bizonytalan. Egyesek az „ellenség” jelentést adják neki, és utalnak a Jób 13,24-ben található szójátékra. Mezopotámiai párhuzamok azonban a „Hol van az én Atyám?” jelentést teszik valószínűbbé. Vö. Steinmann, J., Le livre de Job (Paris 1955) 77; Pope, M. H., „Job, Book of”, The Interpreters Dictionary of the Bible, vol. 2 (Nashville 1986) 911; Crenshaw, J. L., „Job, Book of”, The Anchor Bible Dictionary, vol. 3 (New York 1992) 858.

[19] Vö. Jung, C. G., Antwort auf Hiob (Zürich 1952).

[20] Collins, F. S., The Language of God. A Scientist Presents Evidence for Belief (New York 2006).