Soha nem járt még katolikus egyházfő az Arab-félszigeten, Ferenc most Mohammed bin Zájed, az Arab Emírségek trónörökösének meghívására érkezett a viszonylagos toleranciájáról ismert arab országba. A kétnapos út tágabb külpolitikai kontextusáról és politikai érzékenységeiről már korábban írtunk, de a fő cél a vallásközi párbeszéd előmozdítása volt, ami egyébként is Bergoglio egyik meghatározó egyházpolitikai célja.
A vallásos cselekedetet folyamatosan meg kell tisztítani a visszatérő kísértéstől, hogy ellenségként és ellenfélként bélyegezzen meg másokat
– hangsúlyozta a hétfői nagy vallásközi találkozón az arab világba az olajágat tartó fehér galamb jelképével érkező pápa, aki az üdvösség több lehetséges útját emelte ki ezúttal is: „A mennyország reménye mindenkit átölel, diszkrimináció és privilégiumok nélkül”.
Fotó: Andrew Medichini
A keresztény és muszlim meghívottakon kívül zsidó, buddhista, hindu díszvendégekkel tartott esemény kezdeményezője az az Ahmed al-Tajeb sejk, a kairói Al-Azhar nagymecset imámja volt, akivel Ferenc pápa már ötödik alkalommal találkozott. A legfőbb egyiptomi vallási méltóság a szunnita iszlámon belül a vallásilag toleráns irányzat meghatározó képviselője, a militáns iszlám ellenfele. Ő a közel-keleti muzulmánokat ezúttal is a helyi keresztény közösségek „átölelésére” szólította fel, a nyugati világban élő muszlimokat pedig arra kérte, hogy integrálódjanak, és tartsák be választott hazájuk törvényeit.
Az imám és a pápa egy közös nyilatkozatot is aláírtak, melyben határozottan elutasítanak minden, a vallás nevében elkövetett erőszakot. A történelmi jelentőségűnek látott muszlim–keresztény nyilatkozat több olyan részt is tartalmaz, amely az iszlám szempontjából is fontos alapvetés: vallási tolerancia és a vallásszabadság tiszteletben tartása, a diszkrimináció tilalma, a különböző egyházak szent helyeinek kölcsönös tisztelete mellett a nők elismerése is szerepel a pontok között.
Ferenc pápa arról beszélt, hogy szomjazik a békére, az emberiséget pedig Noé családjához hasonlította: eszerint a különböző vallásoknak „egy családként kell felszállniuk a bárkára, ami képes áthajózni a világ viharos tengerein”. A katolikus egyházfő arra figyelmeztetett, hogy az emberiség jövője forog kockán, ha a különböző vallású emberek nem működnek együtt a béke érdekében.
Vagy együtt építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő
– jelentette ki.
Az arab emirátus a vatikáni sztenderdhez képest is nagy pompával, sárga-fehér csíkot húzó repülőkkel, a pápai konvojt kísérő arab telivérekkel fogadta az egyházfőt, az utcákon a helyi zászlók mellett szintén mindenhol lobogtak a pápai állam zászlói. Az Egyesült Arab Emírségek 9 millió lakosából csak alig egymilliónak van állampolgársága, a többiek vendégmunkások. Bár a többségük muszlim, nagy létszámú, kb. 1 milliós a keresztény közösség is. A legtöbben filippínók és indiaiak, de Afrikából, a Közel-Keletről és Európából is sokan vannak.
Közülük 130 ezren fértek be a luxusstadionba, ahol a pápa kedden délelőtt misét mondott. Hozzájuk is fordulva mondta szentbeszédében: „Aki igazságtalanságot szenved el, aki a béketeremtésnek szenteli magát, az tudja, mit jelent szenvedni. Nektek biztosan nem könnyű az otthonotoktól távol élni, és a szeretteitek hiányán túl talán még a jövő bizonytalanságát is érezni.”
A pápa mindenkit újra felszólított, hogy vessenek véget a jemeni háborúnak – ebben az Egyesült Arab Emírségek is részt vesz a szaúdi szövetség oldalán. Az arab világ médiájában alapvetően pozitív a visszhangja a pápalátogatásnak. Szaúd-Arábia ugyan hivatalosan nem kommentálta Ferenc útját, de több szaúdi lap is foglalkozott annak jelentőségével. A szintén szaúdi kézben pánarab Asharq al-Awsat elismerőleg szólt a pápa toleranciáról és a békés együttélésről szóló üzenetéről, amit a szélsőséges hangokkal állított szembe.
A korábban az elsősorban a keresztény-zsidó viszonyról szóló vallásközi párbeszéd kapcsán mára egyértelműen a kereszténység és az iszlám együttélés lett a legfontosabb és legérzékenyebb kérdés. Ferenc pápa március végén a szintén liberálisabb muszlim országok közé tartozó Marokkóba utazik.
(Forrás: index.hu)