Felemelő élmény a lelkiismeretünk hangjának meghallása is. Különösen, ha az ember rosszat tett, van bennünk egy hang, ami kérlelhetetlenül elítél.  Ezt a hangot egészen elnémítani nem tudjuk. Tompítani lehet, de egészen kiirtani nem. Miért nem? Mert ez a hang nem egészen a mi részünk, nincs fölötte teljesen hatalmunk. Az ember a lelke mélyén érzékeli Isten tisztaságát, szépségét, rendjét, azt a gyönyörű harmóniát, amit az Isten beleteremtett a világba, érzékeljük Isten rendjét és tisztaságát. Ennek a fényében, ennek a tükrében látjuk magunkat, ehhez mérjük önmagunkat, és az ember szégyelli magát minden elrontott döntésért, akkor is, ha soha nem fog kiderülni, ha senki nem tudja meg.

Hasonló tapasztalat az is, amikor nagyon szépet látunk vagy hallunk, és az ember kicsit elfelejti, hogy ki vagyok, hol vagyok, a végtelenbe tágul ki a lelkünk.