A megtisztulás útja
Az első hét lépés
-
„A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében. Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony”, mert az Úr örömét találja benned, s országod újra férjhez megy. Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.” (Iz 62,3-5)
Ahogyan egy király koronával a fején, büszkén megy ki az alattvalói elé, valahogy ugyanígy tesz az Isten. Isten büszkesége, koronája, öröme az ember. Gyönyörködik bennünk. Jobban szeret minket, mint ahogyan a legjobb szülő tudja szeretni a gyermekét, a legjobb nagyszülő az unokáját, a legjobb házastárs a kedvesét. Ahogyan a felhőket, az égboltot, a dombokat nézed, érezd magadon az Ő tekintetét, fürödj meg benne!
Hagyd magad mögött a zajt, a világ szennyét, a zűrzavart, a rohanást!
Mi zaklat, mi nyomaszt? Tedd Isten kezébe, bízd rá!
-
„Az Úr így szólt Ábrámhoz: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is.” (Ter 12,1-5)Ábrahám még azt sem tudta, hová kell mennie. Mégis mindent otthagyott, és indult. Ábrahám végtelenül boldog volt, amikor hallotta Isten hívó hangját. Olyasmit élt át, amiről József Attila ezt írta:Reám néztél, s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.” (Gyermekké tettél)Ábrahám magán érezte Isten tekintetét, szeretetét. Ezért a hangért ő a világ végéig boldogan elment volna. Boldogan mindent kiejtett a kezéből.
Téged is Isten hívott erre az útra. Ő tekint rád a természet ámulatba ejtő szépségében, a vendéglátók szeretetében és az út nehézségeiben is. Meghívott erre az útra, hogy áldás lehess. Áldás másoknak, a szeretteidnek, a világnak.
Hallgasd a csend hangját, ahogyan megcsendül! Hallgasd Isten hívását, aki útnak indított!
Mi minden indított el erre a zarándokútra? Hol érezted az életedben Isten halk kopogtatását?
-
Az út kezdete a tisztulás ideje. Ott kell hagynod a világ zaját, zűrzavarát. Jézus így tanít: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent!” (Mt 5,8). Hogy az úton meglásd őt, meg kell tisztulnod a bűntől, és mindattól, ami lehúz, rabbá tesz, beszennyez.Szent Pál apostol ezt írja: „Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.” (1Kor 9,24-27)
Legyen ez az út olyan ’futás’, amelyben erősödik a lélek, amelyben győzni tudsz a rossz, a bűn felett.
Fogadd derűsen az út nehézségeit, kellemetlenségeit! Legyenek ezek is a megtisztulás eszközei a számodra!
Miből akarok szabadulni? Mi az az én életemben, ami behálóz, rabbá tesz?
-
Minden népnek, minden kultúrának vannak alap-történetei. Ezek megfogalmazzák azt, hogy mi az élet, mit jelent embernek lenni, hogyan kell helyesen élni. A görög kultúra egyik legalapvetőbb története az Iliász és az Odüsszea. A Biblia egyik legalapvetőbb története pedig Ábrahám története. Mindkettő egy hosszú, kalandos, nehézségekkel teli útról szól. Ez az út nem más, mint az emberi élet.
Az Odüsszea és a Biblia életfelfogása azonban nagyon különböző. Odüsszeusz oda tér vissza, ahonnan elindult: Ithakába. Ez egy önmagába záródó út. Az út főhőse a ravasz, talpraesett és bölcs Odüsszeusz. Az Odüsszea egy emberközpontú, humanista világfelfogást tükröz.Ábrahám egy égi hívásra az idegenbe indul, az Ígéret földjére. Egyetlen úti batyuja egy titokzatos ígéret. Az ő útjának főhőse Isten. Isten vezeti őt, és menti ki sokszor olyan helyzetekből is, amelyeket a saját bűnei okoztak neki.
A mi életünk is ilyen, mint Ábrahám útja. Isten hívott létre minket. Ebből a világból indul ez az út, de az Ő öröklétébe, az atyai házba vezet. Az életutunk főszereplői – hála Istennek – nem mi vagyunk. Istentől jöttünk, Ő alkotott, és Hozzá térünk haza. Az életünket Ő fogja beteljesíteni.
Adj hálát az életedért, ezért a titokzatos útért, amely nem ér véget a halállal, hanem Isten öröklétébe tart.
Hogyan illeszkedik az életed útjába most ez a zarándokút? Melyik lépés megtételében segít?
-
A zarándokút ősmintája és forrása Krisztus életútja. Krisztus rejtett évei, a názáreti ácsműhelyben végzett munka készítette fel őt a Messiási küldetésére. A csend iskolája volt ez. A Szent Család, Jézus, Mária és József szeretetközösségében érlelődött Krisztus emberi lelke, készült a megváltás művének végrehajtására.
Az út csendje lehetőség. Készület és érlelődés.
A Mária úton való zarándoklás másik ősmintája és forrása pedig a Szűzanya élete, az ő útja. Az ő készülete is a csend évei voltak. A szeplőtelen fogantatás kegyelmi kiváltságára Mária az egész lényét átható hatalmas igennel válaszolt. Ez az igen hosszan érlelődött, erősödött benne. Egészen addig, amíg kimondta az angyalnak: „Történjék velem szavaid szerint!” (Lk 1,38)
Járd ezt a zarándokutat Krisztussal és Máriával együtt! Kérd őket, hogy készítsenek föl az életfeladataidra, alakítsák a szívedet!
Csend van-e a lelkem legmélyén? Le tudok-e ereszkedni a mélybe, ahol hallható Isten kristálytiszta hangja?
-
Egyszer egy európai expedíciót vezetett Indiába. Indiaiak voltak a málhahordói. Rettenetesen hajszolta őket. A harmadik nap közepe táján az indiaiak ledobták a málháikat, nem voltak hajlandók tovább menni. Az európai magán kívül volt a méregtől. Kiabált velük, majdnem összeverekedtek. Aztán odament a vezetőjükhöz, egy bölcs, öreg indiaihoz. Megkérdezte tőlük, hogy miért nem mennek az emberek, megfizeti ő jól. Az indiai elmosolyodott és azt mondta: „Annyira siettünk, hogy a lelkünk lemaradt a testünktől. Meg kellett állnunk, hogy bevárjuk.”
Hányszor valahogyan így rohanjuk végig az életünket. Sohasem vagyunk ott, ahol ténylegesen vagyunk. Már a holnap miatt aggódunk. Mindig a felszínen vagyunk, mert ahhoz is idő kellene, hogy leereszkedjünk a mélybe, és megkérdezzük magunktól: Ki is vagyok igazából? Merre tart az életem? Tart-e egyáltalán valamerre? Vagy csak kétségbeesetten kapkodok?
Örülj annak, hogy nem kell száguldani. Ott lehetsz minden lépésben, minden kilométerben, a jelen pillanatban.
Van-e csend az életedben, a hétköznapjaidban? Van-e mélysége az életednek? Mit tehetnél azért, hogy teret kapjon az életedben a csend, a mélység?
-
Egy gazdag ember kiment a remetékhez az egyiptomi sivatagba, hogy egy fontos kérdésre választ kapjon. Amikor kiért a remeték kunyhóihoz, nagyon meglepődött azon, hogy a remeték mennyit hallgatnak. Óriási volt a csend. Oda is ment az egyik remetéhez, és megkérdezte tőle, hogy miért vannak ennyit csendben. A remete semmit sem felelt, hanem odavitte a látogatót egy nagy kúthoz, amelynek a vize a kis oázist éltette. A remete felkavarta a kút vizét, aztán azt mondta a vándornak: „Nézz bele, mit látsz?” Az belenézett, és így felelt: „Mit látnék, kavarog a víz.” Aztán álltak ott hosszú perceken át teljes csöndben. Közben a kút vize kisimult, olyan lett, mint egy tükör. A remete akkor megszólalt: „Nézz bele, mit látsz?” A vándor belenézett, és elámult. Látta a gyönyörű, ragyogó kék égboltot, és látta a maga arcát is élesen, kristálytisztán. A remete csak ennyit mondott neki: „Látod, ezért vagyunk mi ennyit csendben.”
A zarándok a csend mélységeibe ereszkedik bele. Minden nappal mélyebbre. A saját lelkének mélyére, ahol titokzatosan Isten lakik, Ő szól.
Figyeld meg a táj szépségeit! A felhőket, a dombokat, a fákat. Engedd, hogy megszólítsanak, megszólaljanak!
Mit hallasz a csendben? Milyen arc tükröződik vissza a kút vizében? Ilyen ember vagy most. Ilyen is akarsz lenni?