A megtisztulás útja
A második hét lépés
-
A megtisztulás útja a bűnnel való szembenézés ideje is. Isten fényében, a teremtett világ ragyogó tisztaságának tükrében az ember megpillantja a maga sötétségeit. A mélyből feltörnek az addig lefojtott, eltakart sebek, fájdalmak keserűségek, bűnök.
Mózes negyven évig vezette a népet a pusztában, hogy megtisztuljanak, és aki nem volt méltó belépni az ígéret földjére, az ott pusztuljon a sivatagban. A zarándokút napjai erre is szolgálnak, hogy meghaljunk a bűnnek, és Istennek éljünk.
„Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” (Mk 1,4-5)
Isten téged is kivezetett a pusztába, hogy megtisztulj, hogy beismerd, és megvalld bűneidet.
Idézd fel őszintén az életed nagyobb bűneit! Ne szépítsd, ne rejtegesd őket! Vidd oda őket a Kereszt lábaihoz!
Melyek az életed főbb sebei? Hol folyik el a lelked vére?
-
Egy kisfiú egyszer elmondta az apjának, hogy szörnyű álmai vannak. Azt álmodja, hogy két farkas küzd benne. Az egyik szelíd, fehér, hatalmas, erős állat, a másik vérszomjas, fekete, undorító. A fiú órákon át ezt álmodta, hogy a két állat harcol. Az apa elcsodálkozott rajta, hogy a kisfia ilyeneket álmodik. Aztán ezt mondta: „Néha nekem is van ilyen érzésem, mintha két farkas küzdene bennem.” A fiú megörült, hogy úgy látszik, az apja érti, hogy ő miről beszélt. Megkérdezte: „És melyik farkas fog győzni?” Az apa ezt felelte: „Amelyiket jobban eteted.”
Mindannyiunkban küzd két farkas. A jobbik énünk, a szelíd, a nagylelkű, az önzetlen, és egy másik, amelyik lehúz, beszennyez. Az a farkas fog bennünk győzni, amelyiket jobban etetjük. Azzal, amit gondolunk, amit nézünk, amit mondunk, amit teszünk.
Az út küzdelem. Az életút is az. Küzdelem a rossz ellen. Vállald bátran, erős lélekkel, elszántsággal!
Melyek a te életed fekete farkasai, amik fenyegetik a jobbik énedet? Melyik farkast eteted jobban?
-
A Mária utat a Szűzanya lelkületével járjuk. Milyen fájdalom lehetett a számára, amikor Augusztusz császár rendeletére Betlehembe kellett menniük, szíve alatt az Isten Fiát hordozva! Milyen fájdalom lehetett, amikor kis ágy helyett a barlangban, az állatok etetőjébe kellett Őt fektetnie! Mária nem lázadt. Elfogadta, és igyekezett megérteni az isteni szándékot.
Isten védtelen, gyönge gyermekként akart megszületni. Azért is, hogy merjük őt a kezünkbe venni, magunkhoz ölelni. Hogy elhiggyük végre, nem akar mást, mint szeretni minket: odaadni az életét, önmagát.
Jézus az egyszerűség, a szegénység útján érkezett ebbe a világba. „Noha gazdag volt, értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk.” (2 Kor 8,9)
Fogadd örömmel a zarándoklás egyszerűségét, szegénységét! Lásd meg benne Isten szegénységét, akit jászolba fektettek, aki önmagát adja ajándékul!
Szereted-e a szegénységet, egyszerűséget? Tudsz-e adni, bőkezű ember vagy-e?
-
Szent Benedek fiatalon Rómában tanult. Nagyon bántotta őt a római ifjak feslett élete. Gyakran ment el a katakombákhoz, a vértanúk sírjaihoz, és kérdezte magában: ’Hol van a kereszténység régi ereje?’ Végül otthagyta Rómát és a Subiaco melletti barlang csöndjébe vonult el. A nagy csendben lassan hatalmas erővel megszólaltak a lelkében Isten szavai.
A regula (a Benedek által írt rendszabály) elején Benedek több alkalommal is így idézi a Szentírást: „Kiált hozzánk a Szentírás szava…” A magány csendjében Benedekben hatalmas erővel kiáltani kezdtek Isten szavai. A héber nyelvben egy szójáték is utal erre a titokra: a pusztában (midbar), a puszta kiáltó csendjében Isten igéje (dabar) felkiált, megszólal.
A zarándokút csendje lassan megszólal, időnként kiált. Megszólalnak Isten kristálytiszta szavai, amelyek sokszor elítélik a bennünk levő bűnt, sötétséget.
Hallgasd Isten szavait! Szakíts időt a Szentírás olvasására! Engedd, hogy a csend benned is megszólaljon, kiáltson!
Mivel szembesít téged ez az isteni hang? Milyen sötétséget nevez meg az életedben?
-
Jézus meg akar szabadítani a bűntől, a megkötözöttségeidtől. A bűn azért tud eluralkodni az emberben, mert egy űrt próbál megtölteni helytelen módon. Vágyik a boldogságra, a szeretetre, és ezt a vágyat, ezt az űrt próbálja betölteni. A bűntől való szabadulás nem egyszerűen akaraterő kérdése. A bűn rabságából egyedül Jézus a szabadító. Ő tudja betölteni az életünk ürességeit, vágyait.
Gyökössy Endre mondta: „A lejtőn nem lehet megállni, csak leborulni.” És hozzátette: „Az ember egy idő után vagy leborul, vagy kiborul.” Néha egy-egy ember élete elindul egy rossz lejtőn. Egy ilyen lejtőn a maga erejéből nem tud megállni az ember. Csak aki tud leborulni, odafentről erőt kérni és kapni, az képes megállni, felkelni, a helyes ösvényen elindulni.
Járd ezt a zarándokutat Krisztussal és Máriával együtt! Kérd őket, hogy készítsenek föl az életfeladataidra, alakítsák a szívedet!
Csend van-e a lelkem legmélyén? Le tudok-e ereszkedni a mélybe, ahol hallható Isten kristálytiszta hangja?
-
Egyszer egy európai expedíciót vezetett Indiába. Indiaiak voltak a málhahordói. Rettenetesen hajszolta őket. A harmadik nap közepe táján az indiaiak ledobták a málháikat, nem voltak hajlandók tovább menni. Az európai magán kívül volt a méregtől. Kiabált velük, majdnem összeverekedtek. Aztán odament a vezetőjükhöz, egy bölcs, öreg indiaihoz. Megkérdezte tőlük, hogy miért nem mennek az emberek, megfizeti ő jól. Az indiai elmosolyodott és azt mondta: „Annyira siettünk, hogy a lelkünk lemaradt a testünktől. Meg kellett állnunk, hogy bevárjuk.”
Hányszor valahogyan így rohanjuk végig az életünket. Sohasem vagyunk ott, ahol ténylegesen vagyunk. Már a holnap miatt aggódunk. Mindig a felszínen vagyunk, mert ahhoz is idő kellene, hogy leereszkedjünk a mélybe, és megkérdezzük magunktól: Ki is vagyok igazából? Merre tart az életem? Tart-e egyáltalán valamerre? Vagy csak kétségbeesetten kapkodok?
A mai napon legyen szemeid előtt Krisztus, a szabadító, az ő keresztje! Kérd az ő szabadító erejét, irgalmát!
Be tudod-e ismerni, hogy a magad erejéből tehetetlen vagy a bűneiddel szemben? Tudsz-e a mélységből Istenhez kiáltani?
-
Kínában történt. Egy ember az élete egy pontján rendkívül elkeseredett. Azt látta, hogy annyi rossz van a világban, annyiszor az értéktelenség, a gátlástalan emberek kerülnek felülre. Annyi szép dolog van, ami később tönkremegy, annyi házasság, amelyben lassan kihuny a szeretet. Elhatározta, hogy nem küzd tovább, öngyilkos lesz. Mielőtt azonban ezt megtette volna, elment egy öreg kínai bölcshöz, akinek a háza az óceán partján, egy hatalmas szikla tetején állt. A bölcs hosszan hallgatta az ember fájdalmát, panaszát. Aztán, amikor elhallgatott, az öreg bölcs odalépett a tűzhelyhez, amelyben éppen nem égett a tűz. Kivett egy marék hamut, és beleszórta egy pohár vízbe. A víz teljesen szürke lett, ihatatlan. Aztán a bölcs újra kivett egy marék hamut, odalépett az ablakához, amely az óceánra nyílt, és beleszórta a hamut a tengerbe. A hamu néhány másodperc alatt eltűnt. A víz ugyanolyan kristálytiszta lett, mint azelőtt volt. Az öreg bölcs akkor így szólt a kétségbeesett emberhez: „Rajtad áll, hogy a szíved ilyen szűkös lesz, mint ez a pohár víz, vagy pedig tágas lesz a lelked, mint a tenger.”
Ha az ember csak önmagára épít, akkor az élete szűkös lesz, mint egy pohár víz. Az élet kudarcai, sebei, keserűségei lassan mindent elszürkítenek, megkeserítenek benne. Ha tudjuk megnyitni az életünket Isten örök óceánja felé, akkor tágas lesz a szívünk, mint a tenger. Akkor vele és általa győzhetünk a rossz, a bűn, a halál fölött.
A zarándokút a forráshoz, Isten irgalmának tengeréhez vezet.
Tudok-e meríteni ebből a kiapadhatatlan forrásból?
-
Egy Középkorban játszódó történet szerint egyszer egy vándor közeledett egy város felé. Hatalmas kőfejtőn keresztül vitt az útja. Rengetegen dolgoztak ott, izzadtan, keserűen, kőporral teli arccal. A vándor odament az egyikükhöz, és megkérdezte tőle: ’Mit csinálsz?’ Az mérgesen felelte: ’Nem látod? Követ török.’ A vándor továbbment, és egy másikat is megkérdezett: ’Mit csinálsz?’ Az ezt mondta: ’Pénzt keresek, hogy eltartsam a családomat.’ Végre a vándor meglátott egy embert, aki sugárzó arccal, szemmel láthatóan örömmel dolgozott. Őt is megkérdezte: ’Mit csinálsz?’ Az felegyenesedett, és csillogó szemekkel ezt felelte: ’Katedrálist építek.’
Mindannyian ugyanazt az életet éljük. Megszületünk, növekszünk, tanulunk, dolgozunk, megöregszünk, aztán meghalunk. De vannak emberek, akik ezt az utat mégis másképpen járják végig. Csillogó szemekkel. Akik nem csak követ törnek, nem csak pénzt keresnek. Akik tudják azt, hogy egy hatalmas gyönyörű tervnek, Isten szeretettervének, egy hatalmas katedrális építésének részesei. Ahogy Kosztolányi Dezső írta:
„Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.”
(Hajnali részegség)Egy hatalmas Úr vendégei vagyunk itt a földön. Tőle jöttünk, Hozzá térünk haza. Az életünk nem a semmiből a semmibe fut. Az életünknek van oka és célja. Ha valaki tudja ezt, akkor az életét derűsebben, csillogó szemekkel fogja élni.
Mennyire nagy szükség volna a világban ilyen emberekre. Akik az ’egész’ értelmét is sejtik. A világ, az emberi élet részei csak akkor kerülnek a helyükre, ha az egész emberi létezés értelmét sejtjük.
Gondolj a mai napon az ’egész’ út céljára, távlatára!
Csillogó szemű ember vagy-e?
-
Esztergom
Itt állt a magyarság első kővára, ez lett népünk első ’fővárosa’. Itt állt Géza fejedelem szerény palotája, ahol Vajk, a későbbi Szent István született. Itt volt az esküvője Boldog Gizellával, itt koronázták királlyá. Innen irányította hatalmas művét, a magyarság kereszténnyé tételét. Esztergom a magyar kereszténység bölcsője.
A régi bazilika a török időkben elpusztult. Amikor azonban Jan Sobieski lengyel király vezetésével a keresztény hadak visszafoglalták Esztergomot, döbbenettel és megrendülten látták, hogy a Bazlikából egy kápolna mégiscsak sértetlenül megmaradt. A Bakócz kápolna. A romok között pedig megtalálták a Szűzanya kegyképét, az Esztergomi Madonnát.
A Bakócz kápolna gyönyörű jele, tanúja Isten hűségének. Ha sokminden el is pusztult, romba is dőlt a történelmünk során, Isten mégis mindig meghagyott nekünk egy kis maradékot, amelyből újraszülethettünk, újrakezdhettünk.
Borulj le a Bakócz kápolna oltára előtt hálát adni! Nézd meg a régi, Szent István kori palota helyét, Szent István szülőhelyét! Érezd a hely szívdobogását, a magyar kereszténység bölcsőjének kegyelmi kisugárzását!
Hűséges vagy-e a szikla alaphoz, Akire Szent István a népünk jövőjét építette?