A Hit Kapuja VI. rész

1. Isten embereken keresztül szólt

Amikor Isten fel akarta tárni önmagát az ember előtt, akkor történelmi eseményekben, emberi nyelven, emberek által szólalt meg. Az ember soha nem egyszerűen eszköz Isten kezében, hanem társa Istennek. Isten tiszteli az ember szabadságát, egyéniségét. Azt nem lerombolja, hanem fölemeli.

Ezért a Biblia Isten szava, de emberi szavakon, emberi fogalmakon, emberi kultúrán és eseményeken keresztül. Isten üzenete az emberi szerzők lelkén, egyéniségén, kultúráján szűrődött át. Ez azt is jelenti, hogy a Bibliába bekerült az emberi szerző sokféle korlátoltsága, végessége is: történelmi és tudományos jellegű tévedések, tökéletlenségek, sőt vallási és erkölcsi tökéletlenségek is.

2. Történelmi és tudományos jellegű tökéletlenségek a Bibliában

A teremtéstörténetben például arról olvasunk, hogy Isten megteremtette a szilárd égboltozatot, hogy szétválassza az alsó és a felső vizeket (Ter 1,6-8). Az Ókorban valóban így képzelték, hogy az égbolt szilárd. Ha megnyitják az ég csatornáit, akkor esik az eső (vö. Ter 7,11). Isten nem javította ki a teremtés-történet emberi szerzőinek világképét. Ezen a világképen keresztül is nagyszerűen el tudta mondani az üzenetét: hogy mindent ő alkotott, és mindent jónak teremtett. A Leviták könyvében halljuk a tiszta és tisztátalan állatok felsorolását. Az egyik fő szempont a szétválasztásnál az volt, hogy a kérődző állatokat tisztának tekintették. Meglepetve látjuk a kérődző állatok között felsorolva a nyulat is (Lev 11,6). Isten nem javítja ki a szerző állattani ismereteit, ennek a hibának ellenére is tökéletesen el tudja mondani az üzenetét.

Találunk a Bibliában sok történelmi jellegű pontatlanságot és tévedést is. Baltazár például nem Nebukadnezár fia (ahogyan Dán 5,2 állítja), hanem Nabonid fia volt. Dáriusz nem méd, hanem perzsa király volt, és nem Kürosz előtt, hanem őutána uralkodott (szemben a Dán 6,1.29 állításaival). Az ókorban nem volt egyszerű egyes történelmi adatok pontosságának utánanézni. Sok esetben hallomásból szerzett értesülések alapján írtak le eseményeket. Isten ezeken a hibákon keresztül is át tudta adni az üzenetét.

Mindezzel nem azt akarom állítani, hogy a Biblia ne lenne alapvetően megbízható történelmi szempontból is. A legtöbb esetben a Biblia adatai pontosak. Számtalanszor igazolják ezt a régészeti leletek. Így például megtalálták a Hiszkija király által készített (Bibliában is többször megemlített) földalatti vízvezetéket, és annak feliratát. Lákis városának romjai között találtak olyan cserépdarabokra írt leveleket, amelyek Jeruzsálem 587-es ostroma idejéből valók, és drámai hangon adnak hírt ugyanazokról az eseményekről, amelyeket a Biblia is említ. Jeruzsálem fala közelében pedig találtak egy agyag-pecsétet, amelyen ez a felirat volt olvasható: Báruk, Nerija fia. A Bibliából ismert Báruk prófétának, Jeremiás írnokának nevét találták meg a lerombolt város romjait feltáró régészek. A Biblia történeti szempontból is megbízható mű, azonban igazi értéke nem ebből fakad, hanem abból, hogy Isten erejétől ihletetten írták le a könyveit.

3. Erkölcsi és vallási jellegű tökéletlenségek a Bibliában

A hívő olvasó számára azonban a legfőbb nehézséget a Biblia erkölcsi és vallási jellegű tökéletlenségei okozzák. A pátriárkák (Ábrahám, Izsák, Jákob) élete például sok szempontból nem volt példaszerű. Ábrahám letagadta, hogy Sára a felesége, kiszolgáltatta őt, hogy így mentse a saját életét (Ter 12,10-20). Jákob becsapta a vak apját, és így szerezte meg a bátyja elsőszülöttségi áldását (Ter 27). Később több alkalommal is arról hallunk, hogy Isten azt parancsolja az ígéret földjét elfoglaló népének, hogy minden ott lakót öljenek meg, az asszonyokat és a gyermekeket is (MTörv 2,34; 3,6; 20,16-18; Józs 6,21; 8,24-25).

Ezek a tökéletlenségek nem Istentől származnak, hanem a Biblia emberi szerzőitől. Akkoriban sokan úgy gondolták, hogy Isten a mi istenünk, mi az Ő választottai vagyunk, a mi ellenségeink Isten ellenségei is, a mi háborúink szent háborúk, maga az Isten parancsolja, hogy az ellenségeinket irtsuk ki. Természetesen Isten soha senkinek nem parancsolt és nem parancsol népirtást. Természetesen neki kedves a világ minden népe és embere. Az ember azonban csak lassan értette meg Isten üzenetét. Isten lassan nevelte az embert, mint apa a gyermekét.[1] Ha a bibliai történetet Ábrahámtól Krisztusig végignézzük, akkor azt látjuk hogy kezdetben még nagyon sok emberi szűrődik be az isteni üzenet mellé, csak lassan tisztul fel, válik világossá Isten üzenete. Egészen kristálytisztává, teljessé az üzenet csak Krisztusban válik, akiben az Ige testté lett (Jn 1,1). A Biblia korábbi részeinek értelmezési kritériuma Krisztus. Ami őrá mutat, ami vele egybevág, az Isten üzenete. Ami tőle eltér, az csak a Biblia gyarló, emberi ruhája. A Biblia kezdettől fogva, természete szerint Krisztusra irányul. Az Ószövetség csak Krisztusban, a beteljesedés fényében olvasva bontja ki Isten teljes üzenetét. A Biblia minden szava Krisztusban nyeri el a maga teljes és hiteles jelentését.

Németországban történt. Egy fiatal lány rengeteget járt szórakozóhelyekre, elhanyagolta a tanulását, a szüleivel alig tartott kapcsolatot, végül pedig kábítószereket kezdett használni. Sokféle módon próbálták segíteni, figyelmeztetni, de hatástalanul. Sikerült egy keresztény, ifjúsági közösségbe is elvinni, ahol a papnak pszichológiai végzettsége is volt, és egyszer-kétszer beszélt is a lánnyal, azonban ennek sem lett eredménye.
Nyáron a lány Olaszországba ment dolgozni. Amikor hazajött, olyan volt, mintha kicserélték volna. Kedves volt, jókedvű, elkezdett tanulni, abbahagyta a szüntelen bulizást és nem kábítószerezett többé. Egy alkalommal a közösség papja megkérdezte tőle, hogy mi az oka ennek a nagy változásnak. Talán az egyik beszélgetésük indított el benne valamit. Mire a lány ezt mondta: „Egyáltalán nem! Olaszországban egy pizzázóba kerültem. Volt ott egy szakács, aki egyáltalán nem bánt velem olyan kesztyűs kézzel, mint maga. Azt mondta nekem egy napon: ’Te lány, nem tetszel nekem! Olyan szomorú vagy, mint a három napos esős idő. Neked valami hiányzik. Elő kellene venned a Bibliát, ki kellene nyitnod, és hagynod, hogy Jézus előlépjen a Biblia lapjairól, és belépjen az életedbe.’ Én erre azt mondtam neki, hogy nem hiszek ilyesmikben. Ám a dolog ott motoszkált bennem. Pár héttel később egy este, amikor egyedül voltam tényleg elővettem a Bibliát, és olvasni kezdtem. Ezután egyre gyakrabban olvastam belőle. És az egyik este valóban megtörtént! Jézus előlépett a Biblia lapjairól, és belépett a szívembe.

Izraelben tanultam, és ott találkozhattam egy zsidó származású katolikus pappal, Ábrahám atyával. Jeruzsálemben született. A szülei az iskola színvonala miatt az Iskolatestvérek keresztény iskolájába íratták, de a lelkére kötötték, hogy szombaton egy betűt se írjon le, és rá se tekintsen a keresztények istenére (a keresztet értették rajta). Egyszer a gyerek egy protestáns hittérítőtől kapott egy kis Újszövetséget az utcán. Otthon elkezdte olvasni. Amikor az apja meglátta, éktelen haragra gerjedt. Kivette a gyerek kezéből, darabokra tépte és megtaposta. A gyerek meglepődve nézte, mi lehet ez a könyv, amitől a szülei ennyire félnek. A gyerek gyakran kérdezte a rabbit, hogy mikor jön el a Messiás, és miről lehet majd felismerni. A rabbi mindig kitért a kérdések elől, és csak azt mondogatta, hogy ez titokzatos dolog, és nem kell erről annyit beszélni. A gyereket zavarta ez, hogy a legfontosabbról soha nem beszélnek.

Aztán, a második világháború idején fogságba esett. A fogolytábor kerítésén át egy asszony bedobott neki egy teljes Bibliát. Életében másodszor került így a kezébe gondviselésszerűen a krisztusi üzenet. Falni kezdte az Újszövetséget. Néhány nap alatt rádöbbent arra, hogy amit az Ószövetség jövendölt, az Jézusban mind beteljesedett. Megszületett a szívében a hit. Ahogyan elmondta, úgy érezte, hogy az Ószövetség lapjai, üzenetei eddig fekete fehérek voltak, most hirtelen színesek lettek. Azt mondta: „Azóta úszok az örömben!” Néhány nappal később azt is eldöntötte, hogy pap lesz. A kibbúcokat járta, és beszélt Jézusról, már ahol ez lehetséges volt. Mindig azt mondta, hogy ő nem egy áttért zsidó, hanem egy beteljesedett zsidó.

* Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába

Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.

…

Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.

[1] Aranyszájú Szent János, Isten felfoghatatlan természetéről I,6 (PG 48,707).