Egy elbeszélés szerint egy apa olvasni szeretett volna, de a 6-7 éves kisfia mindig megzavarta valamivel. Az apa hirtelen gondolattal egy újságból kivágott egy világtérképet, ollóval kisebb darabokra szétvágta, és azt mondta a kisfiának, hogy rakja ki a térképet úgy, hogy minden országhatár, a folyók, a tengerek pontosan stimmeljenek. Azt gondolta, ezzel 1-2 órára elfoglalja magát a fia, de tévedett. A kisfiú 5 perc múlva szaladt hozzá, és mutatta, hogy elkészült. Az apa elképedve látta, hogy valóban, a világtérkép tökéletesen össze van állítva. Megkérdezte a fiát, hogy hogyan tudta ilyen hamar összerakni ezt a nagyon bonyolult térképet. Mire a kisfiú elmosolyodott, és azt mondta, hogy nagyon egyszerűen. Az újságlap hátoldalán pont egy nagy, igen szép Jézus ikon, egy Jézus arc volt. Ő a Jézus arcot rakta ki, aztán megfordította a szétvágott darabokat, és máris kész volt a tökéletes világtérkép.
Ebben a kis írásban valami hasonlót szeretnék megkísérelni. Arról akarok írni, hogy milyen lenne a világ, ha az emberiség hallgatna Jézus Krisztusra, ha úgy élnénk, ahogyan Ő elénk élte az emberi élet értelmét és hiteles útját. Milyen lenne a világ, ha megvalósítanánk a Teremtő álmát a világról és az emberiségről?
„A megroppant nádszálat nem töri össze…”
(Iz 42, 3)
Dr. Székely János megyéspüspök, nyílt levele az Alaptörvény hajléktalanokkal kapcsolatos részének módosításával kapcsolatban
Egy társadalom embersége...
Dr. Székely János a szociális törvény módosításáról
„Egy társadalom embersége leginkább azon lemérhető, hogyan bánik az időssel, a szegénnyel, a gyöngével, a beteggel.” (XVI. Benedek pápa)
A parlament elé került egy törvényjavaslat, amely az 1993. évi szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló III. törvény 2. §-át módosítaná a következő módon:
„(1) Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.
(2) Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.
(3) Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
(4) Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.
(5) Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége.”
Természetesen igaz, hogy az egyén, a család, a település és a karitatív szervezetek is kötelesek minden tőlük telhetőt megtenni a beteg, bajba jutott vagy idős emberért. A Biblia is felszólítja az egyént, hogy tisztes munkával tartsa el magát (2Tessz 3,10), felszólítja a gyermeket, hogy gondoskodjék az idős vagy beteg szülőről (Sir 3,12–14), felszólítja az egyházi közösséget, hogy lehetősége szerint viselje gondját a közösség szegény, idős, beteg tagjainak (Iz 58,7; 2Kor 8–9; Gal 6,10; 1Tim 5,16).
Székely János menekültkérdésről, demográfiai válságról, az Egyház hitelességének mércéjéről
Ferenc pápa és az imám együtt ítélte el a vallási erőszakot
Ferenc pápa 130 ezer hívő előtt tartott misét, történelmi látogatásán az Emírségekben
A vallásos cselekedetet folyamatosan meg kell tisztítani a visszatérő kísértéstől, hogy ne ellenségként bélyegezzen meg másokat
A vallás vagy meggyőződés szabadsága az Európai Unión kívül
SIKER: A jelentést az Európai Parlament 576-46 szavazati aránnyal, 73 tartózkodással elfogadta. Külön öröm számunkra, hogy minden szavazatot leadó magyar képviselő a jelentés mellett szavazott. Köszönjük képviselőinknek a jelentés, és ezzel az üldözött keresztények és minden vallása miatt üldözött ember támogatását. Külön köszönjük továbbá azoknak az európai parlamenti képviselőknek és munkatársaiknak az elkötelezettségét, akik válaszoltak megkeresésünkre, és tájékoztattak bennünket a fejleményekről.
1. Petícióban kértük az európai parlamenti képviselőket, hogy tegyenek a vallásszabadság Európai Unión kívüli megvalósításáért, és támogassák január 15-én a vallás és meggyőződés szabadságának az Európai Unión kívüli előmozdításával kapcsolatos uniós iránymutatásokról és a kérdésért felelős különmegbízott megbízatásáról szóló EU 2018/2155 (INI) számú jelentést.
Dr. Székely János megyéspüspök előadása az Emmánuel Közösség számára
A krízishelyzet
A Közel Keleten és Észak-Afrikában az utóbbi évtizedben hatalmas humanitárius katasztrófa alakult ki. Irakban 2003 óta fegyveres összecsapásokban kb. 500 000 ember vesztette életét. Szíriában 2011 óta legalább 400 000 áldozata van a háborúnak. Az Iszlám Állam által ellenőrzött területen több mint 400 templomot és 1400 mecsetet leromboltak, emberek tízezreit ölték meg a vallásuk, vagy etnikai hovatartozásuk miatt, főként keresztényeket, jazidokat, valamint alavitákat és más síitákat.
A bevándorlási hullám keresztény szemmel
A kereszténység társadalmi tanítása
A Biblia és a kereszténység meggyőződése, hogy az ember lényegileg társas lény, természetes számára az, hogy társadalmakba, államokba szerveződve él (vö. MTörv 17,14-20; Róm 13,1-7). Vannak olyan értékek, amelyeket csak együtt, társadalmi összefogással tud megvalósítani. Az állam célja nem az uralkodó osztályok hatalmának biztosítása kell, hogy legyen, hanem a közjó szolgálata. A közjó azokat a fizikai, szellemi és lelki feltételeket jelenti, amelyek az emberi személy kibontakozását segítik (pl. úthálózat, közbiztonság, közoktatás, egészségügy, kultúra stb.).
A kereszténység meggyőződése az is, hogy a gazdasági életet nem pusztán a szabad verseny kell, hogy irányítsa. A szabad verseny logikájában az erős, a gazdag bőven ki tudja használni az erőfölényét a gyengével, a szegénnyel szemben. Az állam feladata az, hogy a gazdasági életet az igazságosság alapelvei mentén irányítsa.
A kereszténység jónak tartja a magántulajdont. A magántulajdon biztosítja az egyén szabadságát. Ha az embernek van egy olyan szférája, ahol belátása szerint cselekedhet, amellyel ő rendelkezhet, ez biztosítja az egyén (és a közösségek) szabadságát. Ezért a katolikus egyház elutasította a kommunizmus ideológiáját.
Ugyanakkor a kereszténység arra tanít, hogy a magántulajdonhoz való jog nem korlátlan. A világ javai a Teremtő alkotásai, a céljuk az, hogy a Földön minden ember, és majd a jövendő nemzedékek is boldogulhassanak. Nyilvánvalóan nem helyes egy olyan gazdasági berendezkedés, ahol pl. egy alapvetően mezőgazdaságból élő országban a földtulajdon nagyon kevesek kezében összpontosul. Jelenleg a világgazdaság talán legjelentősebb problémája az, hogy a tőke soha a történelemben eddig nem tapasztalt mértékben kevesek kezében koncentrálódott. Ez pedig azzal jár, hogy a világgazdaság haszna is keveseknél koncentrálódik, míg az emberiség nagy része, az államok jó része a túlélésért küzd. Ez okozza az újabb és újabb kisebb vagy nagyobb válságokat. Az emberiség előtt álló egyik leglényegesebb feladat jelenleg a magántulajdonhoz való jog korlátainak megalkotása, és aztán az ilyetén korlátnak való érvényszerzés. (Dr. Székely János megyéspüspök „A Hit kapuja” című könyvéből)
A gyermek: áldás
Dr. Székely János megyéspüspök cikke
Magyarország népessége 1981 óta csökken. A trianoni határokon belüli népesség teljes fogyása alig több mint 35 év alatt ~ 1.2 millió.
A népességfogyás kritikus pillanatában vagyunk azért is, mert a szülőképes női korosztály 8 éven belül 35%-al fog csökkenni.
Az örökbefogadásról
Az egyház tanítása, Dr. Székely János írása
Az örökbefogadás a gyermek születéséhez hasonló, nem szerződés-szerű viszonyt, hanem szülő-gyermek viszonyt hoz létre. Nem egyszerűen jogi, hanem természetes kapcsolatot, amilyen a házasság, vagy a fogantatással/születéssel megkezdődő szülő-gyermek viszony.
Az Egyház Társadalmi Tanítása
„mi, keresztények tudjuk vállalni azokat a kötelezettségeket, amelyeket Jézus evangéliuma megkíván tőlünk”. (Ferenc pápa)
az Egyház a „szeretet civilizációjának” eszményét javasolja a világnak
„A társadalom emberibbé, az emberi személyhez méltóbbá tétele érdekében a szeretet szerepét a társadalmi életben – politikai, gazdasági és kulturális szinten – újra kell értékelni és a cselekvés állandó, legfőbb normájává kell tenni.”