Dr. Székely János a Szombathelyi Egyházmegye püspökének GONDOLATSOROZATA, mely hétről-hétre itt jelenik meg.
ÚTIKÖNYV
Előszó
A zarándokút nem egyszerűen túra, vagy kirándulás. A zarándokút lépései elsősorban belső lépések az emberi szív szentélye, és Isten irgalmának élő vízforrása felé.
Valaha a zarándokútra indulók megírták a végrendeletüket, elbúcsúztak a családtagjaiktól, és így indultak neki az útnak.
A Mária út népünk nagy kegyhelyeit, szent helyeit köti össze, mindenekelőtt Márizellt és Csíksomlyót. Máriazell Nagy Lajos királyunk fogadalmi adományainak köszönheti a fényét és jelentőségét, Csíksomlyó pedig az a hely, ahol a magyarság évről évre pünkösd szombatján Isten és a Szűzanya nevében együtt van, együtt fohászkodik, erőt merít az isteni élet forrásánál.
A Mária út összeköt Istennel, és összeköt egymással is. Segíti népünket a lelki talpraállásban megerősödésben. Összeköt minket a határokon túl élő testvéreinkkel. Beindítja azt a lelki vérkeringést, amit elszorítottak, elvágtak a határok. Összeköti a Kárpát-medence népeit, amelyek évszázadok óta együtt, egymás mellett éltek itt. Az út hidakat akar építeni, kultúrákat is össze akar kötni, erre utal az útjelzés híd-formája is.
A 60 napos utat hatvan lelki gondolat, elmélkedés, ima, vers kíséri. Ezek a gondolatok szeretnék segíteni a zarándokot a lelki előrehaladásban, a belső lépések megtételében. Nem kötődnek szorosan sem az épp aktuális útszakaszhoz, sem a képekhez.
A keresztény lelkiség az emberi élet és az istenkeresés útját három szakaszra osztotta: a megtisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés útjára. Így osztottuk fel a Mária út belső, lelki folyamatát is három szakaszra.
A szakaszokon belül hetes egységek (’hét lépés’) találhatók, így az egész út 8×7 szakaszból áll, amihez az indulás (Máriazell), a megérkezés (Csíksomlyó), valamint Szent István városa (Esztergom), és a legkeletibb gótikus templomunk (Gelence) kapcsolódik.
Minden hetes egységen belül egy lépés a krisztusi példát idézi fel, hiszen az életünk és a zarándokutunk is Krisztus követése, az ő útját járjuk. Minden hetes egységen belül találunk egy Szűzanyával kapcsolatos elmélkedést, mert a Mária utat a Szűzanya lelkületével járja a zarándok. Ezenkívül pedig találunk példákat a szentek életéből, verseket, imákat, bibliai idézeteket, amelyek segítenek a belső úton. Újra és újra népünk hagyományait, szentjeit is felidézzük, hiszen őseink hitével, jámborságával akarjuk járni a Mária utat. A napi gondolatok végén van egy feladat, jótanács arra a napra, és van egy kérdés is, amin aznap el lehet töprengeni. Ha zarándokcsoporttal megyünk, a csoport együtt is beszélhet erről a kérdésről, ki-ki elmondhatja a maga válaszát.
A megtisztulás útja (az első útszakasz) abban segít, hogy a zarándok elszakadjon a világ zajától, zűrzavarától. Elcsendesedjen, a mélyre evezzen, és őszintén szembenézzen önmagával, a bűneivel, az életével. A második útszakasz (a megvilágosodás útja) abban segít, hogy Krisztust hallgassa a zarándok, az Ő fényében lássa az életét, tanuljon Tőle, kövesse Őt. A harmadik útszakasz (az egyesülés útja) a zarándokút végén az Istenben átélt békéhez, a vele való egységhez, a Szentlélek erejével való beteléshez, és az ebből fakadó küldetés elfogadásához vezet.
Aki rövidebb zarándokútra vállalkozik, az is haszonnal forgathatja ezeket az elmélkedéseket, imákat. Egy hetes sorozatot akár el lehet olvasni egy napra beosztva is, és így a könyv ima-anyaga nyolc nap alatt végigvehető. Ráhangolódásként, akár napi reggeli imaként is álljon itt egy ősi zarándokzsoltár, és a Mária út legfőbb zarándokéneke:
I.RÉSZ
II. RÉSZ
III. RÉSZ
IV. rész
V. rész
VI. RÉSZ
VII. RÉSZ
VIII. RÉSZ
IX. RÉSZ
X.RÉSZ
XI.RÉSZ
XII. RÉSZ
84. Zsoltár
Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura! *
Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába.
Lelkem és testem ujjongva eped *
az élő Isten után.
Még a veréb is otthont talál magának, †
és fészket a gerle, ahová fiait helyezze; *
a te oltárodnál, Seregek Ura,
Istenem és Királyom!
Boldogok, akik házadban laknak, *
és téged örökké magasztalnak.
Boldog ember, akinek te vagy erőssége, *
és zarándokútra indítja szíve.
Amikor átvonulnak a tikkadt völgyön,
forrás fakad ott, *
mert áldással halmozza el a korai eső.
Újult erővel haladnak az úton, *
és megjelennek Istennél a Sionon.
Seregek Ura, Istene, hallgasd meg imámat, *
fogadd füledbe, Jákob Istene!
Oltalmazó Istenünk, nézz le ránk, *
tekints kegyesen a te fölkentedre!
Bizony, egy nap a te házadban *
ezernyi másnál többet ér.
Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, *
mint lakni a gonoszok sátraiban.
Mert az Úristen nap és védőpajzs, *
kegyelmet oszt és dicsőséget.
Nem von meg semmi jót azoktól, *
akik ártatlanul élnek.
Seregek Ura, boldog az az ember, *
aki tebenned bízik.
Mindszenty Zarándoklat a Városmajorból Mária-remetére 2017. szeptember 16.
Mária, segíts
Atyaisten szép leánya,
Mária, segíts!
Fiúisten édesanyja,
Mária, segíts!
Téged megyünk köszönteni,
Méltóztassál meghallgatni.
Mindennemű szükségünkben,
Mária segíts!
Szentlélekisten mátkája,
Mária segíts!
Szentháromságnak tárháza,
Mária segíts!
Üdvözlégy, édes reményünk,
Mária segíts!
Üdvözlégy, szép menedékünk,
Mária segíts!
Ha mi rólad gondolkodunk,
Mária segíts!
Tisztább örömökben úszunk,
Mária segíts!
Szent Fiadra buzgón kérünk,
Mária segíts!
Kit öröm közt szültél nékünk,
Mária segíts!
Hogy az Istent szerethessük,
Mária segíts!
És szent kedve szerint éljünk,
Mária segíts!
Hogy a vétket gyűlölhessük,
Mária segíts!
Erényeidet követhessük,
Mária segíts!
Igaz öröm nélküled nincs!
Mária segíts!
Veled nem ér fel semmi kincs!
Mária segíts!
Lelkünk tisztán tartásában,
Mária segíts!
Lelki aggodalmainkban,
Mária segíts!